Rendkívüli EU-csúcsot fog összehívni november közepére az Európai Tanács elnöke az Egyesült Királyság kilépéséről tervezett esetleges megállapodás megkötése érdekében – ezt ő maga jelentette be az uniós állam- és kormányfők informális salzburgi értekezlete előtt szerdán.
Sajtótájékoztatóján Donald Tusk hangsúlyozta, hogy döntő szakaszukba értek a Brexit-tárgyalások, és ugyan a rendezetlen kiválás veszélye még mindig nem múlt el, Theresa May brit kormányfő egyes javaslatai pozitív változást mutatnak London hozzáállásában.
Ugyanakkor más területeken, például az ír-északír határellenőrzés kérdésében még átdolgozásra szorul a brit álláspont, további egyeztetések szükségesek – mondta. „Ma talán reménytelibb a helyzet, de az biztos, hogy az idő egyre fogytán van" – közölte, hozzátéve, hogy ősszel le kell zárni a tárgyalásokat, ezért csütörtökön a bennmaradó tagállamok vezetőinek ülésén javaslatot fog tenni egy rendkívül EU-csúcs összehívására.
(MTI)