Ausztria azt szeretné, ha Szerbia és Koszovó kompromisszumos megoldás keretében oldaná meg a köztük fennálló problémákat és a nyitott kérdéseket – jelentette ki Sebastian Kurz, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Ausztria kancellárja hétfőn Belgrádban.
Mint mondta, Belgrádnak tisztában kell lennie azzal, hogy csak akkor csatlakozhat az Európai Unióhoz, ha rendezte a viszonyát Pristinával. Az osztrák kancellár leszögezte, hogy az osztrák kormány meggyőződése szerint minden olyan megállapodást támogatni kell, amely hosszú távú megoldáshoz vezethet. Hozzátette: ha születik ilyen megoldás, annak Bécs nem fog az útjába állni.
Sebastian Kurz ezzel arra utalt, hogy ha a két ország között határmódosításra vagy területcserére kerülne sor – amire korábban szerb és koszovói illetékesek is utaltak – Ausztria nem állna ennek útjába. Hozzátette: az Európai Unió csak akkor lesz teljes, ha csatlakoznak hozzá a nyugat-balkáni régió államai is.
Szerbia és az Európai Unió között 2014-ben kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások. A csatlakozásig Szerbiának 35 tárgyalási fejezetet kell lezárnia, ezek közül az egyik legfontosabb Koszovóra vonatkozik. Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A Belgrád és Pristina közötti feszült viszonyt brüsszeli közvetítéssel kezdték el rendezni 2013-ban, azóta azonban nem sok előrelépés történt a viszony normalizálását illetően.
Sebastian Kurz kedden Pristinában tárgyal a koszovói elnökkel és miniszterelnökkel a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat rendezéséről.
(MTI)