A rendőrség azután szállt ki a céghez, hogy napvilágot láttak olyan felvételek, melyeken az alkalmazottak székhez kötözve valamilyen sárga folyadékot ittak, miközben befogták az orrukat. A kínai Facebookon, azaz a Weibón megosztott másik videón egy férfi látható, akit emberek vesznek körbe, és éppen megkötözik egy övvel.
A csótányevésről a közösségi médiába kikerült bejegyzések tanúskodtak. Az alkalmazottak képernyőfényképeket is készítettek a menedzserek fenyegető üzeneteiről.
Mindkét büntetéssel azokat sújtották, akik nem érték el a kitűzött értékesítési célokat. Emellett állítólag egyeseket azzal is büntettek, hogy a vécéből kellett vizet inniuk, leborotválták a hajukat, vagy éppen ecetet kellett lenyelniük.
A cég két hónapja nem fizetett az alkalmazottainak, akik azért nem mertek szót emelni a kínzások ellen, mert féltek, hogy nem kapják meg a járandóságukat.
A kujcsoui kivitelező cég három menedzserét mindössze 5-10 napra zárták börtönbe a helyi lap szerint.
Kínában nem ritka, hogy a cégvezetők „szokatlan” módon büntetik vagy ösztönzik az alkalmazottaikat; előfordult már, hogy az alkalmazottakat egymással verették meg, vagy közúton kellett végigkúszniuk, esetleg szemeteseket csókkal illetniük.
(BBC - HVG nyomán)