Lemondott tisztségéről csütörtökön Dominic Raab brit Brexit-ügyi miniszter.
Raab azzal indokolta a távozást, hogy nem tudja „jó lelkiismerettel” támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet. Ő a második miniszter, aki nem egészen fél éven belül távozik a posztról.
Elődje, David Davis július 9-én mondott le, azzal az indokkal, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról 2016-ban tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos arányú győzelmével végződött – népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.
A DExEU-t a referendum után hozták létre, és eddig két miniszter, Davis és Raab állt az élén.
(MTI)