Jelképes temetési szertartáson mondtak imát Dzsamál Hasogdzsi emlékére a helyi szaúdi főkonzulátuson pénteken Isztambulban. Az október 2-án meggyilkolt szaúdi ellenzéki újságíró férfi holtteste nem került elő – jelentette a török sajtó.
A jelképes muzulmán temetési imát közvetlenül a péntek déli imát követően mondták el Hasogdzsiért a török metropolisz történelmi városrészében található Fatih dzsámiban.
Zoom
Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró portréjával tiltakoznak az újságíró meggyilkolása ellen Isztambulban (Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin)
A török elnök külpolitikai tanácsadója, Yasin Aktay – aki maga is részt vett a szertartáson – Twitter-fiókján tudatta, hogy nemcsak Isztambulban, de Ankarában a Kocatepe-dzsámiban, valamint Törökország több más tartományában is ima keretében emlékeznek meg a szaúdi újságíróról.
Turan Kislakci, a törökországi arab újságírók szövetségének elnöke szintén a Twitteren közölte, hogy Törökországon túl Szaúd-Arábiában, továbbá Londonban, Párizsban, Washingtonban, Iszlámábádban, Jakartában, Rabatban, Tuniszban és Kuvaitvárosban is mondanak imát az újságíró emlékére. A szaúd-arábiai Medinában reggel, Mekkában pedig délben imádkoztak Dzsamál Hasogdzsiért. A szaúdi újságíró egyik fia, Szalah Hasogdzsi dzsiddai házában péntektől vasárnapig fogadja a részvétnyilvánításokat.
Az illetékes szaúdi ügyészség csütörtökön nyilvánosságra hozott vádirata szerint a The Washington Post című amerikai lap Rijád-kritikus szaúdi újságíróját méreginjekcióval gyilkolták meg a főkonzulátuson, majd feldarabolták, és kivitték az épületből. Ezzel szemben Yasin Aktay, illetve a Sabah című, kormányközeli török napilap korábban azt állította, hogy a feldarabolt holttestet feltehetően savban feloldották.
A szaúdi ügyészség a rijádi büntetőperben csütörtökön öt vádlottra halálbüntetést kért. Az eljárásban további tíz ember ül a vádlottak padján, viszont a sivatagi királyság nagy hatalmú trónörökösét, Mohammed bin Szalmánt teljesen tisztára mosták az ügyben.
(MTI)
Kapcsolódó: