Népirtásért, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken a phnompeni nemzetközi törvényszéken a még életben lévő, a vörös khmer rezsim két vezérét.
Nuon Cheát, a vörös khmerek fő ideológusát, Pol Pot diktátor helyettesét és Khieu Samphant, az 1975-től 1979-ig fennálló kegyetlen rendszer államfőjét már 2014-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték emberiesség elleni bűncselekményekért, de akkor a városi lakosság tömeges vidékre költöztetésével és sokak eltüntetésével összefüggésben. Azt az ítéletet fellebbezés után 2016-ban megerősítette az ENSZ által támogatott rendkívüli kambodzsai törvényszék külföldi tagokból is álló felsőbb fokú kamarája.
Kambodzsában nincs halálbüntetés.
Zoom
A tömeggyilkos vörös khmer rezsim magas rangú vezetői, Nuon Chea (b) és Khieu Samphan Kambodzsában, a nemzetközi törvényszéken (Fotó: The Cambodia Daily)
Nil Nonn bíró az új ítélet pénteki ismertetésekor megállapította, hogy a vörös khmerek népirtást követtek el az ország vietnami és a muzulmán vallású csam kisebbsége ellen is. A bíróság Khieu Samphant bizonyítékok hiányában felmentette a csamok elleni népirtás vádja alól, de őt is bűnösnek találta a vietnamiak elleni népirtás vádjában. Az emberiesség elleni bűncselekmények közül ezúttal a vidéki munkatáborokban és mezőgazdasági szövetkezetekben elkövetett kínzásokat, nemi erőszakot, nem szándékos emberölést, emberek eltüntetését említették meg, a háborús bűncselekmények közül pedig a szándékos emberölést és az embertelen bánásmódot.
A bíró közölte, hogy az elítéltek fellebbezhetnek a büntetés ellen a törvényszék nemzetközi kamarájához.
A 92 éves Nuon Cheát mentőautó, a 87 éves Khieu Samphant furgon vitte a törvényszékre a közeli börtönből. Mindketten jelen voltak az ítélethirdetés kezdetén, de mivel Chea szívbetegségben szenved, eljárás közben átvitték egy másik terembe.
A többi gyilkost futni hagyják az elvtársak
Noha a két elítélten kívül nincs már életben senki a legmagasabb rangú néhai vörös khmer vezetők közül, elképzelhető, hogy semmilyen per nem lesz már ezen a rendkívüli törvényszéken politikai okokból, pedig élnek még középszintű vezetők, akik ellen lehetne eljárást indítani – jegyezte meg az AP amerikai hírügynökség. Az ország autokrata miniszterelnöke, Hun Sen ugyanis nemrég kijelentette, hogy nem enged több pert indítani, mert szerinte ezek megingatják a társadalmi békét. Hun Sen maga is vörös khmer parancsnokként szolgált, de dezertált Vietnamba, és a Pol Potot elsöprő Vietnam később őt tette meg kormányfőnek.
Egyes megfigyelők szerint csalódást keltő, ha nem vonnak felelősségre minden bűnöst, mások úgy vélik, a törvényszék már így is sokat tett a kambodzsai megbékélésért. Alexander Hinton, a Rutgers Egyetem antropológiaprofesszora szerint a nemzetközi törvényszékek létrehozása – noha politikai akarat eredményei, és teljesítményük elmarad a várakozásoktól – még mindig jobb megoldás, mint hogy a bűnösök ítélet nélkül maradjanak.
(MTI)