Száz évvel annak elfogadása után, péntekre virradó éjjel a montenegrói parlament semmissé nyilvánította a Montenegró és Szerbia egyesüléséről szóló döntést.
Az első világháború után, az 1918-as podgoricai nagygyűlésen a szerb fennhatóság nyomására két fontos döntés született: I. Miklós királyt és családját megfosztották a tróntól, Montenegrót pedig egyesítették Szerbiával a Karadjordjevic szerb királyi család vezetése alatt, így december elsején létrejöhetett a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, amelyből a későbbi Jugoszlávia lett.
Zoran Pazic igazságügyi miniszter kijelentette: a parlament a szimbolikus döntéssel történelmi igazságot akar szolgáltatni, és meg akarja akadályozni azokat a törekvéseket, amelyek Montenegró állam szuverenitása ellen irányulnak.
A Szerbiával történő egyesülésről szóló döntés semmissé nyilvánítását a kormánypártok kezdeményezték, hogy helyrehozzák azt a „történelmi igazságtalanságot”, amely országukkal történt.
A 81 tagú törvényhozás 46 képviselője szavazott igennel a javaslatra, 15-en pedig ellenezték. Montenegró 2006-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától.
(MTI)
Kapcsolódó: