Az ENSZ Közgyűlésében csütörtökön nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást az az amerikai határozattervezet, amely elítélte volna – most először – a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin szervezetet.
Zoom
A véresszájú Haley megint kudarcot vallott
A voksolás előtt a 193 tagországból álló ENSZ-testület – arab országok indítványára – minimális többséggel megszavazta, hogy a határozattervezetet csak kétharmados többséggel lehet megszavazni, szemben az amerikai indítvánnyal, miszerint egyszerű többséggel. A tervezetet 87 ország szavazta meg, 57 ellenezte, 33 pedig tartózkodott.
Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a voksolás előtt kijelentette, hogy történelmi jelentőségű volna, ha a Közgyűlés megszavazná a tervezetet. A világ egyik "legnyilvánvalóbb és leggroteszkebb" terrorista szervezetének nevezte a Hamászt. A Közgyűlés csak úgy tudja hitelesen támogatni az izraeli-palesztin megbékélést, hogy egyértelműen, feltételek nélkül és dokumentálhatóan elítéli a Hamászt – szögezte le. Még korábban levélben figyelmeztette a tagállamokat, hogy az Egyesült Államok "nagyon komolyan veszi majd a szavazás eredményét".
Már több terv is készült az izraeli-palesztin megbékélésre, még egyik sem járt sikerrel. Donald Trump amerikai elnök tervével kapcsolatban a palesztinok szkeptikusak, mert világosan látják, hogy Trump elfogult Izraellel szemben.
A szavazás eredményére reagálva a Hamász egyik tisztségviselője, Számi Abu Zuhri azt mondta: a határozattervezet elutasítása vereség az amerikai kormánynak, és megerősíti, hogy a mozgalmuk legitim. Esag Al Habib iráni helyettes ENSZ-nagykövet pedig azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy megpróbálja elterelni a világ figyelmét az izraeli-palesztin konfliktus eredeti okairól. Dani Danon izraeli ENSZ-nagykövet viszont kijelentette, hogy a tervezetet elutasító országoknak "szégyellniük kell magukat".
Az elvetélt amerikai határozattervezet után a Közgyűlés szavazott egy másik tervezetről, amelyet Írország nyújtott be a palesztin ENSZ-képviselet nevében, és "amely átfogó, igazságos és tartós békét" sürget a Közel-Keleten. Ezt túlnyomó többséggel megszavazták.
(MTI nyomán)