Új politikai programot vázolt Olaszország és Európa számára több mint egyórás beszédében Matteo Salvini, a Liga vezetője, az olasz kormánypárt Rómában tartott tömegdemonstrációján szombaton, miközben Torinóban mintegy hetvenezren tüntettek a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag mozgalom (M5S) környezeti politikája ellen.
Matteo Salvini kijelentette: miközben Rómában békésen tüntetnek, Párizst tűzzel-vassal pusztítják, mivel a francia elnök, Emmanuel Macron "szegénységet teremtett", és ezért erőszakkal találja szemben magát. "Az erőszakot soha nem szabad igazolni, de aki szegénységet vet, erőszakot arat" - jelentette ki a Liga vezetője.
Zoom
Némelyik felvétel riadalmat kelthet a rátévedő mindig héber szemekben - de ezt Salvini szeretné a legkevésbé
Salvini hangsúlyozta, hogy Macronnal ellentétben a római kormány ismét naggyá akarja tenni Olaszországot. "Gyűlölet helyett mi egységet teremtünk Olaszországban" - jelentette ki.
"Nem vagyunk másodrendűek senkihez képest, ne Párizs vagy Brüsszel mondja meg, mit tegyenek az olaszok" - jelentette ki a Róma egyik legnagyobb terét megtöltő, 80 ezresre becsült tömeg előtt. (De az imádott Jeruzsálem vagy Tel-Aviv kimaradt a felsorolásból, pedig onnan is szeretnek mindenbe belepofátlankodni - a szerk.) Hozzátette: Európa a migrációról is azt állította, hogy megállíthatatlan "korszakváltó jelenségről van szó, de elég volt egy kis bátorság, és sikerült elérni, hogy a migránsok ne kössenek ki az olasz partokon".
Zoom
Matteo Salvini beszéde állt a Liga legelső római tömegmegmozdulásának központjában: a június elsején megalakult olasz kormány miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere a kormány eddigi eredményei helyett elsősorban a Liga programját vázolta, amellyel az európai parlamenti választásokat követően újjá akarja építeni Olaszországot és Európát is.
A ragyogó napsütésben, ünnepi hangulatban zajló pártdemonstráció színpadát az "Itália felemeli fejét!" szövegű transzparens fedte be a "Hat hónap kormányzás a józan ész jegyében" jelmondattal együtt. Az olasz rendőrség szabadidős felsőjét viselő Matteo Salvini kijelentette: több mint hat hónapos "rendkívüli" kormányzás után a Liga az olasz választók felhatalmazásával arra készül, hogy "rendet teremtsen".
Jobboldaliak vagyunk, és ezt nem tagadjuk meg - hangsúlyozta Matteo Salvini, aki munkahelyteremtést, egészségügyi és nyugdíjreformot, biztonságot, a hagyományos családot védelmező politikát ígért és bejelentette, hogy amíg a Liga kormányon van, nem vezetnek be új adókat. Hangsúlyozta, hogy a Liga-M5S kormánya nem az európai parlamenti (EP-)választásokig, hanem legalább további öt évig, az új EP-ciklus végéig fog tartani. Beszédében többek között a néhai Martin Luther King amerikai emberjogi aktivista, Alcide De Gasperi, az Olasz Köztársaság első miniszterelnöke és a néhai II. János Pál pápa szavait idézte.
Zoom
Elemzők szerint Salvini a tőle megszokottnál mérsékeltebb beszédet tartott, de célját ezzel is elérte. A demonstráció a Liga erejét volt hivatott bizonyítani és a párt választói megtöltötték a Piazza del Popolo teret. Sikerült megmutatnia, hogy mostanra a Liga már nem az északolasz térség kizárólagos pártja, amely a Rómától és Dél-Olaszországtól való elszakadást hirdeti, hanem nemzeti méretűvé erősödött "nyugodt, de tettre kész" politikai erő, Olaszország egészét képviseli. A közvélemény-kutatások adatai szerint a márciusi parlamenti választásokon 17,4 százalékkal teljesítő párt jelenleg 34,7 százalékon áll. Ezzel a Liga a legnagyobb olasz párttá vált, maga mögé utasítva a márciusi 32,7-ről 24,9 százalékra visszaesett M5S-t.
Az északi tartományokból érkezett Liga-szavazók mellett a többség Közép- és Dél-Olaszországból csatlakozott. Jelen voltak az Északi Ligába 1989-től belépett északolaszok a Velencei Köztársaság függetlenségét hirdető zászlókkal és az utódpártra, a 2013-ban alakult Ligára szavazó huszonévesek is: "Változást akarunk, munkahelyeket, és bízunk a Ligában" - nyilatkozott egy Molise tartományból jött fiatalember az MTI-nek. A "Stop az invázióra!" feliratú óriástranszparenst vivő Lazio tartománybeli Liga-csoport vezetője elmondta, hogy nem a háború elől menekülőkre mondanak nemet, hanem a bűnöző migránsokra. Hangsúlyozta, hogy követik és elismerik Orbán Viktor magyar miniszterelnök migrációs politikáját.
A Liga demonstrációja egyperces csenddel kezdődött az olaszországi Ancona egyik szórakozóhelyen történt tragédiában meghaltak emlékére. Matteo Salvini a pártmegmozdulás után a helyszínre látogatott.
Torinó központjában a No Tav mozgalom vonul fel a Lyon-Torinó közötti nagysebességű vasútvonal megépítése ellen tüntetve. A mozgalmat eredetileg az M5S szavazóbázisa alkotta, amely most a kormánypárt elleni jelszavakat skandált.
(MTI)
Kapcsolódó: