Theresa May brit miniszterelnök közölte csütörtökön, hogy nem számít azonnali áttörésre az Európai Unió csúcstalálkozóján a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás ügyében. Az évzáró EU-csúcs brüsszeli helyszínére érkezve a BBC hírtelevíziójának nyilatkozva megerősítette azt is, hogy nem ő fogja vezetni a kormányzó Konzervatív Pártot a következő nagy-britanniai parlamenti választásokon.
Csütörtökön kiderült az is, hogy a londoni parlament az idén már nem szavaz az EU-val elért Brexit-megállapodásról, amelyről az eredeti terveknek megfelelően kedden kellett volna voksolni az alsóházban. May hétfő este jelentette be, hogy a megállapodást nem terjeszti szavazásra, mivel az egyezményt a képviselők „mélységes aggályai miatt” az alsóház „jelentős többséggel” elutasítaná. A kormányfő nem jelölt ki új időpontot a szavazásra, és a voksolás az egy hét múlva kezdődő karácsonyi parlamenti szünet előtti utolsó ülésnapok csütörtökön ismertetett programjában sem szerepel.
Andrea Leadsom, az alsóház vezetője – aki e minőségében a Konzervatív Párt frakciójának vezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag – a csütörtöki ülésen ugyanakkor kijelentette, hogy a megállapodás elfogadására törvényben megszabott január 21-i határidő előtt az alsóház elé kerül a Brexit-feltételekről szóló 585 oldalas egyezmény. Leadsom közölte: a kormány „teljesen bizonyos” abban, hogy a megállapodás vitája és a szavazás is lezajlik január 21-ig. Az alsóháznak eredetileg öt, egyenként nyolcórás vitanap után kellett volna kedd este voksolnia, de a szavazás elhalasztásának bejelentése után a vitasorozat félbeszakadt. Andrea Leadsom nem tette egyértelművé csütörtöki nyilatkozatában, hogy az alsóház a félbeszakadt vitát folytathatja-e, vagy elölről kezdődik a megállapodásról szóló vita.
A Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábora és a legnagyobb északír britpárti erő, a szintén rendkívül EU-szkeptikus irányvonalú – a kisebbségben kormányzó konzervatívokat kívülről támogató – Demokratikus Unionista Párt (DUP) súlyosan bírálja a kilépési megállapodásban foglalt tartalékmegoldást, amely közös vámuniós szabályozással kerülné el az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező vámellenőrzés visszaállítását, abban az esetben, ha a brit kilépés után tervezett átmeneti időszak végéig nem lépne életbe az Egyesült Királyság és az EU között olyan átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodás, amely e mechanizmus alkalmazását önmagában szükségtelenné teszi. A konzervatív Brexit-tábor és a DUP-frakció azzal az érvvel veti el a megállapodás elfogadását, hogy a tartalékmegoldás alkalmazása esetén az Egyesült Királyság véglegesen „beragadhat” egy vámuniós mechanizmusba az EU-val, mivel a mechanizmus alkalmazásának nincs időtartambeli korlátja.
Theresa May ellen a megállapodást ellenző konzervatív képviselők bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek, de a kormányfő a szerda esti bizalmi szavazást megnyerte. May az EU-csúcs helyszínén, a BBC-nek nyilatkozva csütörtökön kijelentette: a tartalékmegoldással kapcsolatos problémák ügyében nem vár ugyan azonnali áttörést, de igyekszik jogi és politikai biztosítékokat kapni az uniós vezetőktől arra, hogy a mechanizmust, ha egyáltalán szükség lesz rá, csak átmeneti ideig lehessen alkalmazni.
Theresa May személyesen is megerősítette, hogy a 2022-ben esedékes következő brit parlamenti választások kampányát már nem ő vívja meg a Konzervatív Párt élén. Kijelentette: szerette volna ő vezetni a pártot a következő választásokon, de helyénvalónak tartja azt is, ha a Konzervatív Párt más vezetővel kíván nekivágni a választási küzdelemnek. May az előző esti bizalmi szavazás előtt tartott tory frakcióülésen is jelezte, hogy távozik a párt éléről a választásokig, de ennek időpontját nem jelölte meg, és csütörtöki nyilatkozatában sem volt hajlandó utalást tenni arra, hogy meddig maradna a Konzervatív Párt élén.
(MTI)