A berlini rendőrség a német főváros Wedding nevű kerületében kutatta át a szalafistaként ismert As-Sahaba mecsetet. A razzia során több lakásra is lecsaptak.
Egyes berlini mecsetek a radikális iszlamista körök találkozóhelyeként működnek, bizonyos hitszónokok esetében pedig felmerül a gyanú, hogy terroristákkal állnak közeli kapcsolatban. A berlini rendőrség razziája során ilyesfajta gyanúkra keresett bizonyítékot a tájékoztatás szerint.
A berlini As-Sahaba mecset 45 éves imámja Szíriában harcoló dzsihadisták számára bocsátott rendelkezésre pénzt, amit ott terrorista bűncselekmények elkövetésére használtak fel – derült ki a német ügyészség keddi Twitter-bejegyzéséből.
Terroristák pénzbeli támogatásának gyanúja miatt nyomoz a bűnügyi rendőrség és az államügyészség, az ügy gyanúsítottja az Ahmad A. néven ismert imám. A razzia során a rendőrség több adathordozót – merevlemezeket, számítógépeket, okostelefonokat és pendrive-ot – foglalt le. Az ezeken található adatokat átvizsgálják, majd kiértékelik – mondta el egy rendőrségi szóvivő.
Az As-Sahaba mecsetet a berlini alkotmányvédelmi hivatal megfigyelés alatt tartja, ahogyan a Berlin Neukölln városnegyedében található Al-Nur mecsetet, illetve a Berlin Tempelhof városnegyedében lévő Ibrahim al-Kalil mecsetet, mivel a fővárosban ez a három mecset szolgál a radikális szalafisták találkozóhelyéül.
Az imám más városok hitközösségei előtt tartott előadásaiban is terjesztette szalafista nézeteit, a hitszónok a szalafista ideológia egy jelentős terjesztőjének számít Németországban.
(MTI)