Több ezren tüntettek a brit kormány ellen szombaton Londonban, a megszorító intézkedések végét és új általános választások kiírását követelve.
Az Emberek Gyűlése a Megszorítások Ellen nevet viselő megmozduláson a szervezők becslései szerint 5-10 ezer ember vett részt, köztük politikusok és szakszervezeti vezetők.
John McDonnel, a munkáspárti árnyékkormány kancellárja a tüntetésen felszólalva közölte: a kormány megszorító intézkedései szétzilálják Nagy-Britannia társadalmi szerkezetét.
A tiltakozás szervezői szerint a megszorítások megosztották az országot. Amióta a toryk, azaz a konzervatívok kerültek hatalomra, a hajléktalanság duplájára emelkedett, az egészségügy, a szociális szolgáltatások és az iskolák helyzetében pedig válság válságot követ – hangsúlyozta Steve Turner, a Unite szakszervezet vezetője.
Olyan kormánnyal nézünk szembe, amely egyáltalán nincs tisztában az emberek mindennapi félelmeivel és aggodalmaival – mondta Turner.
A londoni megmozdulást inspiráló franciaországi sárgamellényes tüntetők képviselői is részt vettek a londoni tiltakozáson. „Minden európai országnak össze kell fognia a megszorítások elleni harcban” – mondta az egyik sárgamellényes.
Számos tüntető láthatósági mellényt viselt, többen pedig azt írták a mellényre, hogy „Britannia tönkrement”.
Nagy-Britannia a tervek szerint idén márciusban kilép az Európai Unióból, jövő hét kedden pedig a londoni parlament szavazást tart az EU-val kötött kilépési megállapodásról. Elemzők szerint kevés esély van arra, hogy megszavazzák a megállapodást, ami növeli a kaotikusnak ígérkező megállapodás nélküli kilépés lehetőségét.
(MTI)