A rendőrség letartóztatta, majd a bíróság házi őrizetbe helyezte az izraeli ügyvédi kamara elnökét, Efi Navét, akit azzal gyanúsítanak, hogy szexuális ellenszolgáltatásokért cserébe segítette bírók kinevezését.
Zoom
Effi Naveh a bíróságon (fotó: Motti Kimchi)
Mint kiderült, néhány évvel ezelőtt elősegítette egy jogásznő bírói kinevezését szexért cserébe.
Zoom
A pásztoróráért kinevezett bírónő (fotó: izraeli igazságügyi minisztérium)
Azzal is vádolják, hogy hatalmi helyzetével visszaélve viszonyt folytatott egy másik bíró feleségével, akinek azt ígérte, hogy férjét kinevezteti a fellebbviteli bírósághoz - de az előléptetés később meghiúsult.
Zoom
A bírófeleség
Két további hasonló ügy részletei egyelőre hírzárlat alatt vannak.
Efi Navéra már tavaly ősszel felfigyelt a média, amikor az 50 éves, válófélben lévő férfi megpróbálta barátnőjét útlevelének ellenőrzése nélkül átcsempészni a határon, de közös külföldi útjukról hazatérőben elkapták a biztonságiak, amikor egyszerre próbáltak egymáshoz simulva átjutni a beléptetőkapun. Emiatt az ügyészség már akkor vádiratot nyújtott be ellene.
Zoom
Efi Nave (jobbról a második) Mandelblitt (balról az első) és Ajelet Saked (balról a második) társaságában (fotó: Yariv Katz))
A Nave személye körüli botrány jóval túlmutat egy szexuális bűnügyön, ugyanis megkérdőjelezi a jogrendszer tisztaságát és pártatlanságát.
A botrány kényelmetlen helyzetbe hozta Ajelet Saked igazságügyi minisztert és Aviháj Mandelblitt főügyészt is, akiknek Nave szövetségese és jó barátja volt.
Saked az utóbbi években Nave segítségével többséget szerzett a bírókat kinevező grémiumban, amit számos köztudottan jobboldali beállítottságú jogász megbízatásához használt fel. "Ez egy nagyon nehéz nap számomra igazságügyi miniszterként és nőként" - mondta Ajelet Saked egy konferencián ezzel kapcsolatban szerdán.
A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint nyomozók kutatták át az ügyvédi kamara jeruzsálemi irodáját, és számos tanút beidéztek kihallgatásra.
(Index nyomán)