Nicolás Maduro venezuelai elnök Kuba bábja – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a miami nemzetközi egyetemen elmondott beszédében, amelyben a venezuelai válsággal foglalkozott.
Az elnök megismételte korábban már többször kifejtett álláspontját, miszerint a venezuelai válság megoldását illetően „minden megoldás az asztalon van”. Beszéde későbbi részében ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Washington „békés átmenetet” akar a latin-amerikai országban.
Arra nógatta a venezuelai hadsereget, hogy ne támogassa tovább Maduro elnököt, mert ennek megvan a kockázata: mindenüket elveszíthetik, és sehol nem találnak majd otthonra, sehol nem fogják befogadni őket. Mint fogalmazott: saját életüket és Venezuela jövőjét teszik kockára egy olyan emberért, akit „a kubai hadsereg tart kézben és a kubai katonák magánhadserege védelmez”. Óva intette a venezuelai hadsereget, hogy ártson akár a venezuelai népnek, akár Juan Guaidó ellenzéki politikusnak, akit az Egyesült Államok elsőként ismert el az ország ideiglenes elnökének.
Trump kárhoztatta Madurót, mert a venezuelai határon nem engedi át az amerikai és a nemzetközi segélyszállítmányokat. „Inkább elnézi, hogy a népe éhezzen, mintsem kiossza a segélyeket” – szögezte le. Ugyanakkor kárhoztatta a Nicolás Maduro környezetének „maroknyi emberét” is, akik a rendszert irányítják. „Tudjuk kik ők, és tudjuk, hol őrzik az ellopott milliárdokat” – tette hozzá. Majd a venezuelai rendszer valamennyi vezetőjét arra szólította fel, hogy távozzon.
„A venezuelai nép mellett állunk, és elítéljük a Maduro-rezsim brutalitását, azét a rezsimét, amelynek szocialista politikája Latin-Amerika egyik leggazdagabb országát a szegénység és a reménytelenség államává tette” – hangsúlyozta Trump. Majd kifejtette, hogy a szocializmus korszakának vége, de nemcsak Venezuelában, hanem Nicaraguában és Kubában is.
A szocializmust az amerikai elnök „a történelem ismeretének hiánya miatti butaságnak” nevezte, amely korrupcióba és diktatúrába fullad. Mint mondta: a venezuelai szocialista rezsimet Kuba támogatja. Mint fogalmazott: Caracas nyersolajat ad Havannának, cserében a kubai rendszer „Havannából irányított rendőrállamot biztosít” Venezuelának.
„A szocializmus a természetéből adódóan nem tart tiszteletben határokat: sem szomszédjai, sem saját állampolgárai jogainak határait” – fogalmazott Trump, akinek szavait többször taps, éljenzés és hurrázás szakította félbe.
Az amerikai elnök leszögezte azt is: „Amerika soha nem lesz szocialista állam, mi szabadnak születtünk és azok is maradunk most és mindörökké”. Hozzátette: „mi, itt, az Egyesült Államokban aggodalommal figyeljük azokat a hangokat, amelyek szocializmust akarnak az országunkban”. Ezzel az amerikai Demokrata Párton belüli feszültségekre, a szövetségi képviselőházba újonnan bekerült törvényhozók körében megjelent szocialisztikus elvekre célzott, amelyekről már szólt az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében is.
Miami beszéde végén az amerikai elnök Venezuela, Nicaragua és Kuba szabadsága mellett is szót emelt.
A beszéd előtt Juan Guaidó videóüzenetet intézett a résztvevőkhöz. A rövid üzenetben Guaidó megköszönte az Egyesült Államoknak és Donald Trumpnak, hogy elszántan támogatják a demokráciát és leszögezte, hogy a venezuelai ellenzéknek ki kell használnia a lehetőséget és békés mozgósítással, valamint nemzetközi támogatással ki kell harcolnia a változásokat az országban.
A miami rendezvényen részt vett Melania Trump first lady is: ő vezette be az elnök beszédét és szintén szót emelt a venezuelai demokráciáért. Jelen volt még John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, Ron DeSantis Florida republikánus kormányzója, valamint két floridai republikánus szenátor: Rick Scott és Marco Rubio.
Oroszországból 300 tonna humanitárius segélyt vár Venezuela
Háromszáz tonna humanitárius gyógyszersegély érkezik Venezuelába február 20-án Oroszországból – jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök hétfőn az állami televízióban.
Maduro kiemelte, hogy országa becsülettel kifizette a szerdán érkező szállítmányt, amely törvényesen jut be Venezuelába.
Mint mondta, a segély különböző államoktól, így Oroszországtól, Kínától és Törökországtól, valamint az ENSZ-től származik.
A TASZSZ orosz hírügynökség emellett úgy tudja, hogy múlt héten 933 tonna gyógyszer jutott be Venezuelába. A hatvan konténert kitevő külföldi támogatás jelentős része Kínából, illetve Kubából érkezett a latin-amerikai országba.
Maduro emellett ismételten showműsornak és parasztvakításnak nevezte a Juan Guaidó ellenzéki vezető kérésére megszervezett amerikai segélyszállítmányokat, amelyeket a szomszédos Kolumbiából szándékoznak behozni Venezuelába. A hivatalban lévő baloldali elnök újra és újra leszögezte, hogy Venezuela nem fogad el „alamizsnát”, nem engedi be az Egyesült Államok segélyeit, mert ezt a törekvést egy amerikai katonai beavatkozás előkészítésére szánt cselnek tekinti.
(MTI)