Hét év börtönbüntetésre ítélte egy texasi bíróság az 58 éves Mohamed Toure-t és feleségét, a szintén 58 éves Denise Cros-Touret-t, amiért tizenhat éven át rabszolgaként tartottak egy kislányt – írja a BuzzFeed.
Zoom
Mohamed Toure és Denise Cros-Toure (fotó: AP)
A nő és a férje is az afrikai Guineából származnak, de legálisan tartózkodnak az Egyesült Államokban. Mindketten vagyonos családból származnak, hozzászoktak, hogy otthon szolgák veszik őket körül. A húszas évei elején járó áldozat is Guineában született, ám ő egy szegény, falusi családban. Ötéves volt, amikor a Toure-ék magukhoz vették és Amerikába vitték.
A lányt 16 éven át minden nap, reggel héttől késő estig dolgoztatták. Ő takarított, főzött, és később vigyázott a házaspár gyermekeire.
Fizetést soha sem kapott, a házaspár viszont gyakran verte, és alázta meg szóban: kutyának, rabszolgának, ribancnak, semmirekellőnek hívták.
Legalább egyszer elektromos vezetékkel is bántalmazták, egyszer pedig szétszaggatták a fülcimpáit, amikor kitépték belőlük a fülbevalót. A lány az egyik gyerekszobában, a földön aludt, és soha sem ehetett egy asztalnál a családdal. Csak akkor tehette ki a lábát a házból, ha vásárolni küldték, ha a házaspár gyerekeit kellett elkísérnie az iskolába, illetve akkor, amikor büntetésből a parkban kellett aludnia. A lány soha nem járt iskolába, és alig kapott orvosi ellátást. Nem voltak papírja, alig beszélt angolul, és pénze sem volt soha. A házaspár sokszor fenyegette azzal, hogy visszaküldik Guineába, ahol már senkije sem volt. A kínzások és az elszigeteltség miatt a lány öngyilkosságot tervezett.
Az áldozat tizenhat év után szökött meg, néhány környékbeli segítségével, akik tudták, mi történik vele.
A lány feljelentése nyomán a Toure házaspárt januárban vádolták meg. A bíróság mindkettőjükre hét év börtönbüntetést szabott ki, és közel 290 ezer dollár (83 millió forint) kártérítés megfizetésére kötelezte őket.
Scott Palmer, a házaspár ügyvédje azt mondta, fellebbezni fognak az ítélet ellen, mert Toure-ék szerint a lány hazudik, csak azért találta ki az egész történetet, hogy az papírokhoz jusson és az Egyesült Államokban maradhasson.
(BuzzFeed - 24.hu)