Feljelentést tett három személy ellen Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) lemondott elnöke – jelentette az APA osztrák hírügynökség pénteken.
Zoom
A politikus szerint az illetőknek vélhetőleg közük volt az Ibiza-videó néven ismertté vált anyag előállításához. Strache nem árulta el, hogy pontosan mivel vádolta a feljelentett személyeket. "A továbbiak tisztázása a nyomozó hatóságok feladata" – mondta.
A korábbi alkancellár szerint mások is közreműködhettek az ügy kirobbantásában. Strache hangsúlyozta, hogy a jogtalanul és titokban felvett videó célja az volt, hogy az elképzelhető legnagyobb kárt okozzák vele. A politikus jelezte: nem tart attól, hogy újabb kompromittáló felvétel vagy hanganyag kerül nyilvánosságra róla.
A volt FPÖ-elnök azt mondta, az Ibiza-videót "egyfajta színészi helyzetgyakorlatként kell értelmezni", amelynek során "az asszociációs játékhoz hasonlóan szabadon megfogalmazta felmerülő gondolatait", "amelyek ostobák, és kiváltképpen a politikai színtéren teljesen elfogadhatatlanok voltak".
Strache hozzátette: minden politikus ismeri ezeket az asszociációs játékokat, ha arról gondolkodik, miként valósíthatná meg pártja politikai céljait, növelhetné megjelenését a médiában, vagy tehetne szert szövetségesekre a gazdasági szférában.
(MTI nyomán)