Nem tartják elég biztonságosnak a Windowst Oroszországban, a ZDNet beszámolója szerint az Astra Linux nevű helyi fejlesztésű operációs rendszerrel váltanák le a Windowst a katonai rendszerekben. Az orosz szövetségi műszaki és exportellenőrzési szolgálat (FSTEC) különleges, igen magas szintű biztonsági engedélyt adott az Astra Linuxnak, ami azt jelenti, hogy a legtitkosabb orosz kormányzati információk kezelésére lehet használni. Idáig ugyanerre a Windows speciális változatait használták.
Zoom
Az Astra Linux egy Debian-„leszármazott”, amelyet 2008 óta fejleszt az orosz RusBITech cég. Először csak a magánpiacban gondolkoztak, azonban a rendszer hamar népszerűvé vált a helyi állami szektorban is, többek között a katonai ügyfelek körében.
2018 januárjában az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy a tervei között szerepel a katonai rendszerek átterelése a Windowsról az Astra Linuxra, miután attól tartottak, hogy a Windows hátsóajtókat rejt, amellyel visszaélhet az amerikai titkosszolgálat. Azóta az Astra Linux már sokféle tanúsítási folyamaton esett át, végül idén áprilisban megkapta a „különleges fontosságú” besorolást. Ezt az Astra Linux Special Edition 1.6-os verziójára adták meg. Ez egy fizetős változat.
Hasonlóan gondolkoznak Kínában is, ott is lecserélnék a Windowst a katonai rendszereken, amerikai hackerektől tartva. Kínában nem valamilyen Linux-változatot, hanem teljesen helyi fejlesztésű rendszert használnának.
(ZDNet - hvg nyomán)