Holtan találták otthonában – lőtt fejsebbel – Dmitro Timcsukot, a kisebbik kormánypárt, az Arszenyij Jacenyuk volt kormányfő vezette Népi Front parlamenti képviselőjét.
Dmitro Timcsuk főként az Információs Ellenállás nevű ukrán civil szervezet vezetőjeként vált ismertté mint katonai elemző, aki rendszeresen publikált jelentéseket a Donyec-medencei fronton zajló harci eseményekről. A Kreml-barát orosz média rendszerint oroszellenesnek titulálta.
A 46 éves férfi a felesége elmondása szerint a pisztolyát tisztogatta, amely eközben elsült, és véletlenül lőtte főbe magát. Mire kiérkeztek a mentők, belehalt sérülésébe. A rendőrfőnök ugyanakkor a sajtó képviselőinek azt mondta, hogy a hatóságok több lehetséges verziót is vizsgálnak. Mivel nem volt egyedül halálának bekövetkeztekor, így nem zárják ki sem a baleset, sem a szándékos emberölés lehetőségét.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kifejezte részvétét Timcsuk rokonainak és barátainak. A Twitteren közzétett üzenetében méltatta őt mint hazafit, parlamenti képviselőt, katonatisztet, haditudósítót, aki az államfő szavai szerint a „Krím félszigeten kezdődött orosz agresszió óta megbízhatóan tartotta az információs frontot a megszállókkal szemben”.
(MTI)