Kuba és Szaúd-Arábia sem tesz meg mindent az emberkereskedelem ellen - áll az amerikai külügyminisztérium szokásos éves jelentésében, amely az idén e két országot is rátette a "feketelistára".
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön reggel sajtótájékoztatón mutatta be az emberkereskedelemről szóló jelentést.
A tárcavezető bírálta Szaúd-Arábiát - amely Washington egyik legszorosabb szövetségese a térségben -, mert az országban széles körben megsértik a külföldi vendégmunkások jogait. Kubát az orvosai külföldre küldése miatt vádolta meg emberkereskedelemmel.
A külügyi jelentésben Oroszország, Kína, Észak-Korea és Venezuela is szerepelnek, mint olyan országok, amelyek nem harcolnak eléggé az emberkereskedelem ellen.
"Ha valaki nem száll szembe az emberkereskedelemmel, akkor az Egyesült Államok vele száll szembe" - fogalmazott a sajtótájékoztatón Pompeo. Közölte egyúttal, hogy az amerikai kormányzat tavaly 22 ország ellen hozott intézkedést, mert nem küzdött eléggé az emberkereskedelem ellen.
Washington szankciókkal sújthatja, vagy megvonhatja a nemzetközi szervezetekben nyújtott támogatását azoktól az országoktól, amelyek szerepelnek az emberkereskedelem miatt kárhoztatható államok listáján.
Az amerikai diplomácia vezetőjének sajtótájékoztatóján részt vett Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya és tanácsadója.
(MTI)