Az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű ellenzéki párt a legnépszerűbb politikai erő Németország keleti részén, a volt NDK területén, ahol ősszel helyi választást tartanak három tartományban.
Vasárnap ismertetett közvélemény-kutatási adatok alapján Németország a pártszimpátiákat tekintve megosztott ország, és a választóvonal megegyezik a harminc éve felszámolt belső határral.
A volt NDK területén az AfD a legnépszerűbb párt, és erős az egykori keletnémet állampárt utódszervezete és nyugati baloldali csoportosulások egyesülése révén alapított Baloldal (Die Linke) is. Nyugaton viszont a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a legnépszerűbb és kiugróan erősek a Zöldek.
A Bild am Sonntag című vasárnapi lap megbízásából készített felmérés szerint a keleti tartományokban a CDU/CSU-tól jobbra álló AfD támogatottsága 24 százalékos, ami egy százalékpontos erősödés az egy héttel korábbihoz képest.
Zoom
"Hogy Európa ne legyen Eurábia. Az európaiak az AfD-re szavaznak" - AfD-plakát Berlinben
A második helyen a CDU/CSU áll 22 százalékkal, a jobbközép pártszövetség támogatottsága nem változott az egy héttel korábbihoz képest.
A harmadik a Baloldal, amely két százalékpontos erősödés után 16 százalékon áll.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) 12 százalékon áll a keleti tartományokban, egy százalékponttal erősödve.
A Zöldek népszerűsége 11 százalékos, a baloldali irányultságú ökopárt támogatottsága két százalékponttal gyengült a volt NDK területén.
Az utolsó a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP), amely hét százalékon stagnál.
Brandenburgban, Szászországban szeptember 1-jén, Türingiában október 27-én tartományi törvényhozási (Landtag) választást tartanak. Mindhárom tartomány az egykori NDK területén fekszik, és akár mindegyikben az AfD küldheti a legtöbb képviselőt az új Landtagba. Azonban valószínűleg ellenzékben marad, mert a többi politikai erő nem hajlandó együttműködni az elsősorban a szövetségi kormány menekültügyi politikájának bírálatára összpontosító párttal.
Nyugaton a helyzet változatlan
Az Emnid közvélemény-kutató társaság felmérése szerint az ország nagyobbik - teljes területének kétharmadát, lakosságának hozzávetőleg négyötödét kitevő -, nyugati részén a CDU/CSU 27 százalékon áll, majd a Zöldek következnek 24 százalékkal, a harmadik az SPD 14 százalékkal, és az AfD csupán a negyedik, 12 százalékos támogatottsággal. Utána az FDP következik kilenc százalékkal, majd az SPD-től balra álló Baloldal nyolc százalékkal.
Az ország egészét tekintve is a CDU/CSU pártszövetség az első számú politikai erő, támogatottsága 26 százalékos, nem változott az egy héttel korábbihoz képest.
A második helyen a Zöldek állnak, 22 százalékkal, ami egy százalékpontos gyengülés.
A harmadik helyen az AfD és az SPD osztozik, a felmérés alapján mindkét párt a szavazatok 14 százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás. Az AfD stagnál, az SPD egy százalékpontot erősödött.
A negyedik helyen az FDP és a Baloldal osztozik, támogatottságuk 9 százalékos, a Baloldal ezt egy százalékpontos erősödéssel érte el, a liberális párt népszerűsége nem változott.
Az Emnid felmérésben országszerte 2388 embert kérdeztek meg augusztus 1-től 7-ig.
(MTI)
Az előző heti kutatás eredménye: Kelet-Németországban az AfD a legnépszerűbb