Mind a 16 most megrendezett oroszországi kormányzóválasztást megnyerte a hatalmon lévő Egységes Oroszország párt vagy a támogatásával indult jelölt, a moszkvai képviselő-testületben azonban a kormányerőnek csak mandátumai mintegy harmadát elveszítve sikerült megőriznie többségét – derült ki a hétfő reggelre közzétett, nem hivatalos adatokból.
A kormányzóválasztások győztesei közül hárman teljes jogkörrel, tízen pedig ideiglenes ügyvivőként az általuk elnyert tisztséget eddig is betöltötték. A szavazatok 89,61 százalékának megszerzésével a Bajkálontúli területet irányító Alekszandr Oszipov aratta a legnagyobb győzelmet, a leggyengébben pedig a távol-keleti Szahalinon Valerij Limarenko szerepelt 56,15 százalékkal. A nyertesek között van a Szentpétervárt eddig kinevezettként kormányzó Alekszandr Beglov is, aki függetlenként, de az Egységes Oroszország támogatásával állt rajthoz.
A moszkvai képviselő-testületben az Interfax hírügynökség szerint az ellenzéknek 20 helyet sikerült megszereznie a 45 fős moszkvai képviselői testületben. A RIA Novosztyi azt írta, hogy a most 25 fősre olvadt Kreml-párti többség a 2014-es választások után 38 fős volt.
Elemzők rámutattak, hogy a hatalommal szembeni előretörést az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által szorgalmazott „okos választás” taktikája eredményezhette, amelynek lényege az, hogy a választásokból kizárt parlamenten kívüli ellenzék hívei az Egységes Oroszország jelöltjével szemben legesélyesebb jelöltre szavazzanak. A nem végleges adatok szerint ennek eredményeképpen 13 kommunista képviselő került a testületbe és a jelek szerint a liberális Jabloko négy mandátumot szerzett.
Az Interfax azt írta, hogy az Egységes Oroszország moszkvai szervezetének vezetője, Andrej Metyelszkij kiesett a moszkvai képviselő-testületből. Vele kapcsolatban a Navalnij által alapított Korrupció Elleni Küzdelem Alapja júliusban azt közölte, hogy Ausztriában szállodalánccal, Oroszországban pedig jelentős értékű luxusingatlan-vagyonnal rendelkezik. Az ügyben a Kreml is vizsgálatot indított, Metyelszkij pedig beperelte az alapot.
A távol-keleti Habarovszk városi tanácsában a nacionalista és populista politikát hirdető Liberális Demokrata Párt (LDPR) a lehetséges 35-ből 34 mandátumot szerzett meg. Az első helyen végzett ez a politikai erő a voksok 56,12 százalékával a Habarovszki terület törvényhozásában is. A hatalmon lévő Egységes Oroszország itt 12,51 százalékkal a harmadik helyen végzett a másodikként végzett kommunisták mögött (17,24). A liberális demokraták mindemellett a 24-ből 22 egyéni körzetben is győzni tudtak.
A régióban, amelyet tavaly óta ennek a pártnak a politikusa, Szergej Furgal kormányoz, a szövetségi parlamenti pótválasztáson a liberális demokrata Ivan Pillalev győzött. Emellett ez a politikai erő Komszomolszk-na-Amure városban is elhódította a többséget, és Alekszandr Zsornyok személyében ő adja a polgármestert is.
Az oroszországi választások keretében 16 régió vezetőjéről, 13 regionális törvényhozás képviselőiről, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőiről és 3 ilyen központ vezetőjéről döntöttek. Emellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartottak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeztek.
A voksolás az ország mind a nyolcvanöt régióját érintette és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el a megkezdődött szavazatszámlás után. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 500 jelölt versengett, közülük 91 ezren pártok képviseletében, 27 400-an pedig egyéni jelöltként. A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer volt.
Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke vasárnap este azt mondta, hogy komoly, a választások érvényességét megkérdőjelező csalásról nincs tudomása, és egyetlen körzetben sem kellett megsemmisíteni a voksolás eredményét.
(MTI)