Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik alapítója és legfőbb ideológusa, Amír Mohammad Abder-Rahmán al-Maula asz-Szalbi vette át a meggyilkolt Abu Bakr al-Bagdadi helyét a csoport élén friss hírszerzési értesülések szerint – írja a The Guardian című brit napilap.
Az Iszlám Állam röviddel Bagdadi októberi halált követően új kalifát nevezett ki Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasi személyében. Az ő nevét azonban elemzők és szakértők még sohasem hallották, és egyesek azt is megkérdőjelezték, hogy valóban létezik. A The Guardian két meg nem nevezett hírszerzési ügynökség tisztségviselőire hivatkozva azt írta, hogy a szervezetet valójában Szalbi vezeti. Szalbi az Iszlám Állam egyik alapítója és ideológusa, és az iraki türkmén kisebbség tagja. A terrorszervezet vezetőségében azon kevesek közé tartozik, akik nem arab származásúak. A férfi a Moszuli Egyetemen diplomázott, és kulcsszerepet játszott a dzsihadisták által eretneknek tartott iraki jazidi kisebbség elleni népirtásban.
Szalbi 2019 augusztusa óta szerepel a legkeresettebb terroristák amerikai listáján. Washington 5 millió dollárt (körülbelül 1,5 milliárd forintot) ajánlott annak, aki a nyomára vezeti őket. Az amerikai külügyminisztérium eddig is al-Bagdadi egyik lehetséges utódjaként tartotta számon.
(The Guardian - MTI - hvg)