Több mint 130 százalékkal nőtt tavaly Franciaországban a "rasszista" és "idegengyűlölő" cselekmények száma, amelyek elsősorban verbális fenyegetések voltak - közölte vasárnap este a francia belügyminisztérium.
Az elmúlt két évben regisztrált csökkenést követően 2019-ben 1142 állítólagos rasszista cselekményről volt a hatóságnak tudomásuk a 2018-as 496-hoz képest.
"Többségében ezek a cselekmények a fenyegetések kategóriájába tartoznak" - hívta fel a figyelmet a tárca.
Az adatok szerint az antiszemita cselekmények száma is nőtt, az előző évi 541-ről tavaly 687-re, ami 27 százalékos emelkedést jelent. Ezek közül 151 volt fizikai akció, azaz emberek vagy pedig javak elleni támadás, mint például rongálás, lopás (lopás mint antiszemita cselekmény, nem is rossz - a szerk.) vagy fizikai erőszak, és 536 fenyegetés, azaz fenyegető gesztus, üzenet vagy levél, illetve feliratok.
"Az antiszemita cselekmények növekedése 2019-ben kizárólag a fenyegetések növekedésével magyarázható, ez utóbbiak száma 50 százalékkal emelkedett 2018-hoz képest. A fizikai akciók viszont 15 százalékkal csökkentek tavaly. A legsúlyosabb cselekmények, az emberek elleni támadások egyértelműen csökkentek, 44 százalékkal" - jelezte a belügyminisztérium.
A keresztényellenes cselekmények aránya a legjelentősebb
A korábbi évekhez hasonlóan a keresztényellenes cselekmények aránya a legjelentősebb a vallásellenes fellépések között, de a számuk stagnál. Az 1052 ilyen cselekmény közül 996 fizikai akció és 56 fenyegetés. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint elsősorban vallási jellegű javak megrongálása tartozik ebbe a kategóriába.
A muzulmánellenes cselekmények aránya továbbra is "viszonylag alacsony" a tárca szerint: a 154 eset 63 akciót és 91 fenyegetést takar, de a 2018-as 100-hoz képest emelkedett a számuk. A közlemény szerint ebben a kategóriában is elsősorban vallási javak megrongálásáról van szó.
"Amikor az auschwitzi haláltábor felszabadításának 75. évfordulójára emlékezünk, az antiszemita gyűlölet megléte, és általában a rasszista és idegengyűlölő fellépések és megszólalások aggasztó jellegű mindennapossá válása tudatra ébredést kíván a társadalmunktól, a magukat a köztársasági táborhoz soroló valamennyi politikai vezető részéről pedig egyértelmű és határozott elítélést követel" - írta kötelező közleményében Christophe Castaner belügyminiszter és Laurent Nunez államtitkár, akiket a keresztényellenes cselekmények nyilván hidegen hagytak.
(MTI nyomán)