Amint arról mi is beszámoltunk, Jeruzsálemben a nemzetközi holokauszt-emléknapra a világ számos országából egybegyűlt vezető politikusokat a Jád Vásém Holokauszt Emlékközpont bejárata előtt tüntetők nagy méretű transzparenssel fogadták, amelyen héber és angol nyelven az állt, hogy Izraelben 100 ezer holokauszt-túlélő éhezik. A figyelemfelkeltés eredményeként a Chabad nevű zsidó szekta már gyűjtésbe is kezdett az éhezők megsegítésére – olvasható a Colel Chabad által közzétett fölhívásban.
Zoom
Tüntetők 100 ezer éhező izraeli holokauszt-túlélő sorsára figyelmeztetnek Jeruzsálemben (fotó: Dávid Miháél Kohén)
Ne hagyjuk, hogy a holokauszt-túlélők éhezzenek! - szólítja föl a zsidókat adakozásra a szekta alapítója, a Ládi-beli S’néur Zálmán rabbi által még 1788-ban létrehozott Colel Chabad nevű jótékonysági szervezet. Auschwitz után 75 évvel a világ vezetői egybegyűltek Jeruzsálemben, hogy együtt emlékezzenek a holokausztra. A Colel (ejtsd: Kolél) Chabad pedig Izrael-szerte mindennap gondoskodik a szegény sorsú holokauszt-túlélők számára magas tápértékű élelmiszerről – olvasható az adakozásra fölszólító hirdetésben, majd lejjebb az is föl van tüntetve, hogy milyen összegekkel lehet segíteni az éhező izraeli holokauszt-túlélőket. 
Zoom
A Chabad felhívása: Izraelben még sok holokauszt-túlélő éhes. Nagyon éhes. Segíts, hogy élelmezhessük őket!
Az izraeli holokauszt-túlélők éhezéséről szóló hír már napok óta foglalkoztatja a világsajtót (nálunk csak a Kuruc.infót – H. J.), s ezért ezzel kapcsolatban meg kell említenünk néhány könnyen bizonyítható tényt. Először is, Izrael még mindig jóléti államnak számít, s a most 80-as, 90-es éveikben járó holokauszt-túlélők felnőtt koruktól kezdve a zsidó államban dolgoztak, adóztak, s így van nyugdíjuk (amelynek összege nem annyi, mint a magyarországi kisnyugdíjasoké… - H. J.). Ha pedig valaki holokauszt-túlélő és idősebb korában érkezett Izraelbe, az zsidó mivolta jogán ugyan nem luxus, de tisztességes állami nyugdíjban részesül, még akkor is, ha egyetlen napot sem dolgozott a zsidó államban.
Zoom
Részlet a Chabad adakozásra szólító felhívásából
Ezen kívül az Izraeli Népjóléti Minisztérium az elsősorban Németország, de más országok által is, úgynevezett jóvátétel vagy kártérítés címén átutalt összegekből rendszeres havi ellátásban részesíti a holokauszt-túlélőket. Nem beszélve a már ki tudja hány egyszeri kárpótlásról. Vagy esetleg arról van szó, hogy a zsidó állam bizonyos intézményei egyszerűen lenyúlják ezeket a külföldi pénzeket, járandóságokat? De akkor is, ha így van, Izraelben elképzelhetetlen az, hogy zsidó állampolgárnak ne lenne valamilyen nyugellátmánya. Itt valami egészen másról lehet szó.
Hering J. – Kuruc.info