Nem voltak hajlandóak kiszolgálni egy kippát viselő amerikai zsidót Belgiumban, a nyugat-flandriai Brugge egyik kávéházában - olvasható a jóleső hír a Le Soir című brüsszeli újság csütörtöki számában a Joods Actuel című zsidó lap beszámolója alapján.
Marcel Kalmann izraelita professzor néhány napot töltött a festői szépségű flamand városban, és betért az egyik kávéházba.
Marcel Kalmann izraelita professzor néhány napot töltött a festői szépségű flamand városban, és betért az egyik kávéházba.
Amikor a felszolgáló meglátta, hogy fején kippát visel, kitessékelte. "Zsidókat nem szolgálunk ki" - mondta neki. (Valószínűleg nem a kippával volt baja.)
Kalmann ezután panaszt akart tenni a rendőrségen, de angolul ezt nem tették lehetővé számára. Az egyik rendőrtiszt kijelentette, hogy nem ad hitelt a szavainak (bizonyára megszokhatta, hogy hazudik a zsidó), a másik pedig arról tájékoztatta, hogy panasszal csak hollandul élhetne. Végül nem vettek fel panaszjegyzőkönyvet, viszont cserébe "meghallgatták".
A felháborodott zsidó nem hagyta annyiban a dolgot, és megkereste azt a hivatalt, ahol a rendőrség tevékenységével kapcsolatban lehet észrevételeket tenni. Végül Patrick Moenaert, Brugge polgármestere - tartva a cionista bosszútól - elnézést kért Marcel Kalmanntól.
(Kuruc.info - MTI)





