Az iszlamista terror nem vallások ellentétére épül, leküzdéséhez pedig a biztonsági és büntetőjogi szempontok mellett a társadalmi vetületet is figyelembe kell venni - mondta Angela Merkel kedden Berlinben, az utóbbi hetek európai iszlamista merényletei miatt összehívott nemzetközi tanácskozás után.
A francia államfővel, az osztrák kancellárral, a holland miniszterelnökkel, az Európai Tanács és az Európai Bizottság vezetőjével folytatott online megbeszélés után tartott tájékoztatón kiemelte, hogy az iszlamista terror "nem az iszlám vallás és például a kereszténység ellentétén alapul", hanem arról szól, hogy "a demokratikus társadalom modellje terrorista és antidemokratikus magatartással" szembesül.
Az ilyen magatartással szemben a legnagyobb határozottsággal fel kell lépni. Ehhez elő kell mozdítani egy sor európai uniós szintű ügyet, köztük az új schengeni be- és kilépési regisztrációs rendszer fejlesztését - mondta.
Ursula von der Leyen bizottsági elnök közölte, hogy a testület december 9-én terjeszti elő a terrorizmus elleni küzdelemről szóló új javaslatait, 2021 májusában pedig bemutatja a schengeni övezet működésének reformjáról szóló tervét.
(MTI)