Az indonéz haditengerészet búvárai megtalálták a hét végén a Jáva-tengerbe zuhant utasszállító repülőgép egyik feketedobozát kedden, azt követően, hogy átjutottak az azt borító több tonnányi törmeléken.
A légierő főparancsnoka, Hadi Tjahjanto szerint nemsokára rábukkannak a pilótafülke hangrögzítőjére is, amely a közelben bocsát ki jeleket.
A búvárok 23 méteres mélységben leltek rá a gép roncsaira a tengerfenéken. A haditengerészet egy hajója észlelte a Boeing 737-500 típusú gép feketedobozai által sugárzott erős jeleket.
A munkálatokhoz távirányítású robotot is bevetnek.
A helyszínen 3600 ember, 13 helikopter, 54 hajó és 20 kisebb csónak folytatja a kutatást a hajó roncsai és a halottak után. Mindezidáig egy holttestet sikerült kiemelni, az egyik légikísérőét.
A feketedobozokban rejlő információ kulcsfontosságú ahhoz, hogy kiderüljön, mi okozta a szerencsétlenséget. A berendezések a becsapódáskor kiszakadtak a helyükről. A műszereket át fogják adni az indonéz közlekedésbiztonsági bizottságának, amelyik felügyeli a baleset vizsgálatát. A feltárást segíti a szingapúri és az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal is.
Az indonéz repülésbiztonsági bizottság elnöke, Soerjanto Tjahjono, a gép roncsainak állapotát látva, kizárta azt a lehetőséget, hogy az utasszállító még a levegőben szakadt volna szét. Hangoztatta, hogy a gép a becsapódás pillanatáig épségben volt, a törmelék egy területen összpontosult, és nem nagyobb körben.
Az első vizsgálatok, a tengerből kiemelt gépalkatrészeken tapasztalt sérülésekből azt állapították meg, hogy a vízbe csapódáskor a hajtómű működött. Műszerei ezen a magasságon is rögzítették az adatokat.
Az indonéz közlekedési minisztérium kedden arról tájékoztatott, hogy az utasszállító a baleset előtt három nappal kapott légialkalmassági engedélyt. A gép tavaly márciusa és decembere között, a járvány idején nem közlekedett.
A Sriwijaya légitársaság gépe szombaton csapódott a Jáva-tengerbe, fedélzetén 62 emberrel, a járat rossz időjárási körülmények között Jakartából a borneói Pontianakba indult. A felszállást követően négy perccel tűnt el az irányítók radarjáról.
(MTI)