Egy hongkongi bíróság bűnösnek találta kedden az első olyan vádlottat, aki ellen a tavaly júniusban életbe lépett nemzetbiztonsági törvény alapján emeltek vádat - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
A 24 éves Leon Tongot szakadár cselekmény és terrorizmus vádpontjaiban találták bűnösnek. A korábban pincérként dolgozó férfi ellen amiatt emeltek vádat, hogy tavaly július 1-jén - egy nappal a nemzetbiztonsági törvény érvénybe lépése után - motorkerékpárral rendőrök közé hajtott, miközben a 2019-es kormányellenes tüntetések jelmondatával ellátott zászlót tartotta a kezében. Ügyét a nemzetbiztonsági ügyekben ítélkező, háromtagú bírói tanács tárgyalta, és úgy ítélte meg: Tong jelentős kárt okozott a társadalomnak azzal, hogy súlyosan megsebesített három rendőrt.
Úgy találták továbbá, hogy a zászlón hirdetett jelmondattal másokat is "szakadár tevékenységre buzdított".
A 15 napon át tartó, esküdtszék nélkül zajló tárgyaláson az ügyészség azzal érvelt a vádlott bűnössége mellett, hogy Tong a szóban forgó jelmondattal ("Szabadítsuk fel Hongkongot - napjaink forradalma") fel akarta hívni magára a sajtó figyelmét, és másokat is törvényszegésre buzdított.
A bíróság csütörtökön hallgatja meg a vádakat enyhítő körülmények ismertetését.
A nemzetbiztonsági törvényhez kapcsolódó ügyekben ítélkező bírói tanács tagjait Carrie Lam hongkongi kormányzó jelölte ki.
A pekingi kormányzat által Hongkongra szabottan kidolgozott, és tavaly júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetését, külföldi országokkal, vagy külső elemekkel történő összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény bírálói szerint azonban a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az "egy ország, két rendszer" elve alapján nagyfokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.
(MTI)