A chisinaui bíróság csütörtökön elrendelte az egyebek között korrupcióval és hazaárulással vádolt Igor Dodon korábbi moldovai államfő, a Moldovai-Orosz Üzleti Unió vezetőjének 30 napos házi őrizetbe helyezését.
Dodon a bíróság határozatának kihirdetése nyomán kijelentette, hogy az ügyében eljáró ügyészek az amerikai nagykövetségtől kapják utasításaikat. "A peremmel 53 ügyész, nyomozó és egyéb szakértő foglalkozik, akiket az Egyesült Államok nagykövetsége irányít Maia Sandu államfő jóváhagyásával. Ez politikai ügy, amelynek célja az ellenzék semlegesítése" - húzta alá.
"Furcsa hallani, hogy épp azok vádolnak hazaárulással, akik az alkotmányban rögzített semlegesség ellenére behívnák a NATO-t" - mondta Dodon.
A volt államfőt kedden vették őrizetbe, miután házkutatást tartottak otthonában.
Múlt héten Dumitru Robu ügyész büntetőeljárást rendelt el Dodon ellen a 2019 júniusában megjelent videók nyomán. A felvételeket rejtett kamerával készítették a Demokrata Párt akkori vezetője, Vladimir Plahotniuc oligarcha irodájában. A felvételen látható, amint Plahotniuc, aki aktívan gyűjtött kompromitáló adatokat politikusokról, megpróbál átadni Dodonnak egy fekete táskát, amely feltehetően pénzt tartalmaz. Bár a táskát nem vették át, az ellenzéki pártok korrupcióval vádolták meg Dodont. Néhány nappal később a Plahotniuc által ellenőrzött tévécsatornák bemutatták a videót, és Dodont megvádolták hazaárulással. Nem sokkal később az oligarcha elvesztette a befolyását, és az Egyesült Államokba menekült.
Annak idején a Moldovai Korrupcióellenes Ügyészség ellenőrizte a Dodonról készült videofelvételt, de nem talált bizonyítékot bűncselekményre, és a chisinaui bíróság elutasította, hogy büntetőeljárást indítson. A múlt héten azonban a chisinaui fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte ezt a határozatot.
Az oroszbarátnak tartott Igor Dodont a 2016 őszén megtartott első közvetlen elnökválasztáson választották meg államfőnek, és 2020 decemberéig állt az ország élén, amikor is az európai irányultságúként kezelt Maia Sandu volt kormányfő nyerte meg az elnökválasztást. Ez idő alatt a moldovai alkotmánybíróság több ízben is felfüggesztette elnöki tisztségéből, többször miniszteri kinevezések elutasítása miatt.
(MTI)