A szudáni polgárháborúban mindkét fél súlyos visszaéléseket követett el, amelyek háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhetnek - közölte egy ENSZ-misszió, amely azt javasolta, hogy rendeljenek el fegyverembargót, és vezényeljenek békefenntartó erőket a térségbe a civilek védelmére.
Az ENSZ tényfeltáró missziójának 19 oldalas jelentése, amely 182 túlélővel, családtagjaikkal és szemtanúkkal készített interjún alapul, azt állítja, hogy mind a szudáni kormányhadsereg, mind a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) nevű félkatonai szervezet felelős a civilek elleni támadásokért. Mindkét fél alkalmazott kínzásokat, önkényesen erőszakos cselekményeket és letartóztatásokat hajtott végre.
"A megállapítások súlyossága szükségessé teszi a civilek védelmét célzó sürgős és azonnali intézkedéseket" - szögezte le Mohamed Csande Otman, az Emberi Jogi Szakértők Nemzetközi Bizottságának vezetője, s egyben független és pártatlan erő haladéktalan bevetésére szólított fel.
A jelentés a háromtagú misszió első beszámolója tavaly őszi megalakulása óta.
A szudáni civileknek egyre súlyosbodó éhínséggel, tömeges kitelepítésekkel és betegségekkel kell szembenézniük a hadsereg és az RSF-erők szorításában a 17 hónapja tartó háborúban.
(MTI)