Az amerikai hadsereg különleges alakulata a megszállt Irakból kiindulva vasárnap délután támadást hajtott végre Szíria területén. Az akció után az amerikaiak azt állították, hogy az Al-Káida logisztikai pontjára csaptak le, ám a terrortámadásnak nyolc polgári személy, köztük négy gyermek esett áldozatául. Dzsihád Makdiszi szíriai sajtóattasé Londonban kijelentette: Washington ok nélkül megsértette egy szuverén állam területét.
![]() Az amerikai katonák az Esz-Szukarijja faluban elkövetett terrortámadás után (Fotó: As-Sark al-Auszat) |
Vasárnap délután az amerikai hadsereg különleges alakulata terrortámadást hajtott végre szíriai célpont ellen. A nyolc halálos áldozatot követelő katonai akcióra a szíriai-iraki határtól nyolc kilométerre, de már szíriai területen, az Eufrátesz folyó partján, a Dír Ez-Zúr körzetben levő Esz-Szukarijja falu határában került sor.
A különböző arab hírszolgálatok jelentése szerint a vasárnap kora délutáni órákban az iraki határ irányából négy amerikai harci helikopter közeledett az Esz-Szukarijja falu határában levő építkezési területre, a szántóföldön landolt gépekből katonák ugráltak ki, majd géppisztolyokkal és robbanóanyagot dobálva válogatás nélkül tüzeltek a helyszínen tartózkodó emberekre.
A szíriai állami televízió nemsokkal a támadás után élő képeket sugárzott a helyszínről, illetve a körzeti kórházból. Megszólalt egy negyven év feletti férfi, aki elmondta, hogy éppen horgászott az Eufráteszben, amikor megjelent négy amerikai helikopter, a katonák elkezdtek lőni, ő meg igyekezett elmenekülni a helyszínről, de a jobb karján találat érte. A mostani amerikai agressziónak külön érdekessége, hogy azt pontosan abban a körzetben hajtották végre, amelyben az izraeli légierő néhány hónappal ezelőtt lebombázott egy állítólagos atomkohót.
A SANA szíriai hírügynökség jelentése szerint az amerikai támadásnak nyolc polgári halálos áldozata van, köztük egy férfi és négy gyermeke, valamint egy házaspár. Az At-Tisrín című damaszkuszi kormánylap azt írja, hogy az amerikaiak által szíriai területen végrehajtott fegyveres akció háborús bűntett, amiért Washingtonnak felelnie kell.
Az amerikai magyarázat nem sokáig váratott magára. Washington szerint a négy helikopteren érkezett katonák az Al-Káida nevű nemzetközi iszlám ellenállási szervezet logisztikai pontját támadták, mert itt, a szíriai-iraki határ közeli falu határába érkeznek, majd szivárognak be Irakba az Észak-Afrikából és más közel-keleti országokból érkező fegyveresek.
Busra Kanafáni a szíriai külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője ma délelőtti nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta: Damaszkusz tiltakozik az amerikai agresszió miatt és az iraki kormánytól is követeli a rá eső felelősség vállalását a támadásért.
Dzsihád Makdiszi szíriai sajtóattasé Londonban kijelentette: Amennyiben az Egyesült Államoknak bizonyítékai vannak arra, hogy Szíria területén valóban nemzetközi fegyveres felkelők tevékenykednek, akkor előbb a damaszkuszi vezetéssel kellett volna megosztania ezt az információt s nem pedig a dzsungel törvényei szerint cselekednie és ok nélkül megsértenie egy szuverén állam területét.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info






