Az Egyesült Államok első fekete bőrű igazságügy-miniszterét jelölte ki Eric Holder személyében Barack Obama megválasztott amerikai elnök, ez történelmi lépés - írta a keddi USA Today.

Eric Holder már korábban is több elsőséget szerzett, ő volt az első fekete szövetségi ügyész és az első néger igazságügyminiszter-helyettes.
Az újság szerint az 57 éves Holder miniszteri jelölése olyan "korlátok" ledöntésével ér fel, amelyeket Obama elnökké választása is jelent. Azt a tárcát fogja irányítani, amely az amerikai polgárjogok legfőbb őrzője. Kinevezése egyebek mellett új fénybe helyezi az amerikai igazságszolgáltatás "faji aránytalanságait" (értsd: még szabadabban bűnözhet majd a nigger csőcselék. Mintha nálunk Kolompárt neveznék ki igazságügy-miniszternek - a szerk.).
Az újság adatai szerint 2007 júniusában az Egyesült Államokban 100 ezer néger férfiből 4618 börtönben ült. A hispán férfiak esetében ez a szám 1747, a fehéreknél 773 volt. Ez persze a fehérek rasszizmusát bizonyítja, s nem azt, hogy bűnöző életmódot folytatnak a törzsi szinten ámokfutó fekák.
Holder tagja volt azon szűk tanácsadói körnek, amely segített Obamának az alelnök kiválasztásában.
(MTI nyomán)