A nürnbergi törvények zsidó
változata ellen tiltakozik
A több nap óta tartó hebroni zavargások legújabb fejleményeként a holokausztkártya is előkerült a tarsolyból. A megszálló, a palesztin nép nyakán ülő telepes zsidók tiltakozásul az ellen, hogy kiebrudalta őket a saját hadseregük egy elfoglalt épületből, sárga csillagot varrtak a mellükre és a sajtónak a nürnbergi törvényekkel példálóznak. Közben a palesztinok nemzetközi segítséget kértek a zsidó telepesek által zaklatott ciszjordániai lakosság védelmére – olvasható a Máárív online kiadásában.
A Hebron melletti Kirját Arba zsidó településváros lakóinak egy része öltözékén sárga csillaggal járkál fel s alá az utcákon. A képen látható – neve alapján marokkói származású – 'Amram Der'i nevű Kirját Arba-i zsidó is sárga csillagot varrt a ruhájára s a Máárívnak adott nyilatkozatában a jelenlegi hebroni eseményeket a holokauszt sötét korszakához hasonlította.
A nemzetközi normákat felrúgó Izrael több ENSZ BT-határozatot is figyelmen kívül hagyva 1967 óta katonailag megszállva tartja Hebron városát, ahová az elmúlt évtizedekben vallási fanatikus, faji felsőbbrendűségben tobzódó zsidókat telepített. A sárga csillagos zsidók – az általuk megszállt területen – most mégis a nürnbergi törvényekhez hasonlítják azt, hogy az Izraeli Legfelsőbb Bíróság döntése alapján eltávolították őket egy hebroni épületből.

1.Ezúttal zsidó sebesültet látnak el Hebronban
Közben a zsidó telepesek Palesztina-szerte folytatják az arab lakosság elleni pogromot. (Milyen érdekes, hogy a magyarországi sajtó erről hallgat, mint a sír) Abu 'Alá, az Izraellel folytatott tárgyalások palesztin csoportjának vezetője sürgős nemzetközi védelmet kért a ciszjordániai arab lakosság számára. Az elmúlt órákban a palesztin lakosság is felvette a küzdelmet a zsidó telepesekkel.


Korábban írtuk: A bibliai Hebron városa lángokban áll


Itt is zsidó telepesek jártak
A Izraeli Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében az izraeli megszálló hadsereg nemrégiben erővel eltávolította a zsidó telepeseket Hebron városában az egyik arab tulajdonú épületből. A kiürítést a szélsőséges zsidók most a bibliai város palesztin lakosságán igyekeznek megbosszulni: mindenütt gyújtogatnak, lövöldöznek, arabokat ütnek-vernek. A pogrom Ciszjordánia más településeire is átterjedt – jelentette az izraeli rádió főadója.

Telelepesnőt távolítanak el
az izraeli katonák a Béke Házából.
A jelenet feletti poszteren
a Bárákot és Beinist rablónak
nevező héber felirat
A legutóbbi események tudatában már szinte cinikusnak hangzó Bét Sálomnak (Béke Háza) nevezett hebroni épületből az izraeli hadsereg kipakolta a szélsőséges zsidó telepeseket. A városban élő zsidók ezért a kiürítést elrendelő Dorit Beinisnek, az Izraeli Legfelsőbb Bíróság elnökének és a végrehajtó izraeli hadseregnek parancsot adó Éhud Bárák, védelmi miniszternek a fényképét hatalmas posztereken jelenítik meg fejük felett a Rablók! héber felirattal.
A Béke Háza épületéből kipaterolt fegyveres zsidók ezekben az órákban Hebron város és Ciszjordánia más palesztin településeinek lakosságán állnak bosszút. A zsidók Hebron városán kívül lövöldöznek, gyújtogatnak és palesztinokat ütnek-vernek a megszállt Ciszjordánia Júdea és Szamaria nevű országrészein is.
A Hebron városa és Kirját Árbá zsidó településváros közötti részen a Béke Házából kiebrudalt zsidók nem sokkal ezelőtt lőtték a Sza'áfin palesztin család otthonát és három embert súlyosan megsebesítettek. A sebesülteket a Vörös Félhold mentőszolgálat a város 'Ália nevű kórházába szállította.

Zsidó telepesek felgyújtanak egy palesztin házat Hebronban
Az izraeli rádió által felhívott egyik hebroni palesztin lakos a riporternek elmondta, hogy a város szinte minden pontján lövöldöznek és gyújtogatnak a fegyveres zsidó gengszterek. Eddig több tucat palesztin járművet is felgyújtottak Hebron utcáin.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Kapcsolódó: