Izrael tovább bombázta a Gázai övezetet az éjszaka, Libanonból pedig rakétákat lőttek ki a zsidó államra. Az izraeli légitámadások célpontja az Egyiptommal határos Rafah városa volt, ahol állítólag a fegyvercsempészek által használt alagutak vannak.
Ugyancsak bombázták az övezet legnagyobb déli települését, Hán Juniszt, a Hamász egyik központját.
![]() |

Több - különböző források szerint három-négy - rakétát lőtt ki Libanonból Észak-Izraelre a Hezbollah. A csütörtöki támadást megelőzően Haszán Naszralah, a Hezbollah vezére már figyelmeztette Izraelt, hogy "minden lehetséges", jelentette az al-Dzsazíra katari hírtelevízió.
Az AFP és a Reuters jelentése szerint a Hezbollah támadására válaszul az izraeli tüzérség libanoni célpontokat bombázott, szokásukhoz híven jó eséllyel civil célpontokat, bár a megszálló zsidó hadsereg szóvivője szerint a támadás a "kilőtt rakéták forrását" célozta.
A Hezbollah rakétatámadásának az eddigi jelentések szerint még nem sikerült egy terroristát sem likvidálnia.
(MR és Zsindex korrigálva)