Parlamenti bizottság alakult Bolíviában kedden a feltételezett terrorista csoport ügyének kivizsgálására - jelentették be La Pazban kormánypárti és ellenzéki képviselők, miközben a bevándorlási hivatal egy olyan hírt adott ki, hogy Rózsa Flores Eduardo illegálisan lépett be az országba.
Az öt kormánypárti és három ellenzéki képviselőből álló bizottság az állambiztonsági erők múlt csütörtöki fellépését vizsgálja ki, amelyben életét vesztette három állítólagos terrorista: a magyar állampolgársággal is rendelkező Rózsa, a román állampolgár Magyarosi Árpád és az ír Michael Martin Dwyer.
A bolíviai sajtó keddi közlése szerint a bevándorlási hivatal Santa Cruz-i kerületi igazgatója kijelentette, hogy Rózsa "illegális formában" lépett be az országba Brazília felől, Puerto Suáreznél. Erről egyelőre nem tudni többet. A hatóságok korábbi közlése szerint Rózsa saját nevére szóló, és más személyi dokumentumokkal is rendelkezett.
Románia sem kapott még választ
A román külügyminisztérium konzuli ügyekkel foglalkozó főosztálya kapcsolatban áll a Bolíviában meggyilkolt Magyarosi Árpád Magyarországon élő családtagjaival, és keresi a lehetőséget a holttest hazaszállítására - olvasható a román külügyminisztérium közleményében.
A Hotnews hírügynökség által ismertetett dokumentumban nem szerepel az áldozat neve, csak annyi olvasható: a román külügyi tárca megkapta a hivatalos megerősítést arról, hogy a múlt héten végrehajtott művelet során megölt egyik személy román állampolgárságú.
Románia limai nagykövetsége (amely Bolíviával is foglalkozik) április 18-án már felvilágosítást kért a bolíviai hatóságoktól az esemény körülményeiről. Eddig azonban még nem érkezett hivatalos válasz a bolíviai hatóságoktól - áll a közleményről szóló hírben.
(MTI)





