Lengyelországban nem a belső ellenség kezében van a média: Piotr Farfal, egy korábbi hazafias aktivista irányítja hat hónapja a lengyel állami televízió két csatornáját és egy regionális hálózatát.
Farfal, aki képzettségére nézve jogász, ultranacionalista csoportokban tevékenykedett azelőtt, hogy a Nagy Lengyelország Fiataljai nevű szervezet újságának főszerkesztőjévé vált volna. Az ifjúsági mozgalom a jobbos Lengyel családok ligájához kapcsolódik, ennek keretében is végzett munkát a derék férfiú.
2006-ban a Kaczynski-testvérek Jog és Igazság pártjának (PIS) az Önvédelem politikusaival és a radikális jobbal kötött koalíciója révén Farfal tagja lett a közszolgálati televízió felügyelő bizottságának. A 2007 októberi előrehozott választásokon a PIS ellenzékbe került, két szövetségese pedig be sem jutott a parlamentbe, de Farfal pályáját ez nem törte meg. Mi több, a lengyel tévé héttagú felügyelő bizottságának négy tagja megállapodott abban, hogy leváltják a TVP volt elnökét, a Kaczynski-testvérek emberét, és helyébe Farfalt nevezik ki. Azóta egymás után nevezi ki a hazafias tévéseket. Hat harcostársa máris különböző kulcspozíciókba került.
A TVP egy kis médiabirodalom: két országos adó, plusz 12 regionális állomás. Áprilisban a lengyelországi zsidók és kommunisták több jeles képviselője, köztük Marek Edelman, a varsói gettó felkelésének egyik szervezője és Andrzej Wajda filmrendező nyílt levélben emelték fel szavukat az ellen, hogy a TVP élén "egy olyan volt fasiszta állhat, aki nyilvánosan fajgyűlölő, antiszemita kijelentéseket tett, felmagasztalta a nácizmust és soha nem vonta vissza ebbeli nyilatkozatait". Ugyanebből az okból a cionista Arte francia-német kulturális adó felfüggesztette koprodukciós terveit a TVP-vel.
Donald Tusk, a két éve kormányon lévő liberális miniszterelnök jogi akadályokba ütközik, amikor le akarja váltani Farfalt. Tavaly augusztusban sikerült olyan törvényt elfogadtatnia, amely lehetővé tette volna a liberális ellenőrzés visszaszerzését a közszolgálati televízió fölött és a "szélsőséges elemek" eltávolítását. Lech Kaczynski elnök vétója megakadályozta ezt. Ezen csak háromötödös többséggel, vagyis az ellenzék egy részének támogatásával léphetne túl a miniszterelnök.
Piotr Farfal és bajtársai így helyükön maradtak. Az európai választások közeledtével a TVP csúcsidőben egy zsidók számára botrányosan kiegyensúlyozott interjút sugárzott az ír Declan Ganley-vel, az megfelelő mértékben Európa-ellenes Libertas párt alapítójával. Ugyanakkor Farfal elutasította a részvételt egy belorusz nyelvű televízió létrehozásában, arra hivatkozva, hogy nem adhat pénzt egy olyan adónak, amely nem lengyel nyelvű és nem is a lengyeleknek szólna. A mégis működő Belsat naponta hat órán át sugároz a belorusz lakosság nagyobbik része számára, amely odahaza csak a Lukasenko rendszere által ellenőrzött tévéadásokat láthatja.
Hasonlóképpen, a TVP nemrég korrekt módon elutasította, hogy a CBS-sel együtt finanszírozzon egy filmet Irina Sendlerről, arról a lengyel "igazról", aki a II. Világháború idején 2500 zsidót mentett ki a varsói gettóból. A hivatalos indok az volt, hogy a film költségvetése "messze meghaladja a TVP anyagi lehetőségeit".
(cionista Glóbusznet korrigálva)