Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke vasárnap este Rámalláhban rendkívüli beszédet intézett a palesztin nemzethez és bejelentette: korábbi álláspontját átértékelve a Goldstone-jelentés megvitatására és szavazásra kéri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa rendkívüli ülése és a Biztonsági Tanács összehívását. Abbász bejelentése előtt a Hamász ismét azzal vádolta a palesztin elnököt, hogy kollaborál Izraellel.
Rámalláh városában, a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén vasárnap este rendkívüli beszédet mondott Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki korábbi elutasító álláspontját átértékelve bejelentette: utasítást adott Palesztina Genfben akkreditált követének, hogy a Goldstone-jelentés megvitatására és azt követően a határozati javaslatok megszavazására kérje az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását. Abbász elmondta még, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását is kezdeményezi.
![]() Mahmúd Abbász rámalláhi beszéde |
Rámalláh városában, a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén vasárnap este rendkívüli beszédet mondott Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki korábbi elutasító álláspontját átértékelve bejelentette: utasítást adott Palesztina Genfben akkreditált követének, hogy a Goldstone-jelentés megvitatására és azt követően a határozati javaslatok megszavazására kérje az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását. Abbász elmondta még, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását is kezdeményezi.
Mahmúd Abbász a meglepő bejelentést tartalmazó beszédében természetesen a Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom, egyes izraeli arab politikai pártok és polgári csoportosulások őt ért bírálatával is foglalkozott, azaz igyekezett magyarázni a bizonyítványt, hogy végül is miért adta be a derekát.
„Semmiben nem befolyásolta véleményemet a Hamász részéről ért bírálat és vádaskodás. Nem vagyunk hajlandók elfogyasztani a palesztin egységet bomlasztó mérgezett tojást. S a hazafiság kérdésében nem vagyunk ráutalva senki erkölcsi bizonyítványára, főleg nem a Hamászéra”, mondta Abbász.
Mahmúd Abbász mégiscsak odafigyelhetett a Hamász véleményére, hiszen a vasárnap esti rámalláhi beszéde előtt csupán néhány órával hangzott el Háled el-Másálnak, az iszlamista szervezet politikai irodája vezetőjének damaszkuszi megnyilatkozása, amelyben a palesztin elnököt azzal vádolta, hogy tulajdonképpen együttműködik Izraellel. Háled el-Másál azt is mondta: a Goldstone-jelentésben Izraelt egyértelműen az emberiség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják, de Abu Mázen (Mahmúd Abbász) megmentette a zsidókat a következményektől, miután Amerika nyomására visszavonatta a jelentést az ENSZ fórumáról.
Abu Mázen ezután tartott beszédet Rámalláhban és igyekezett megmagyarázni azt is, hogy korábban miért vonatta vissza a Goldstone-jelentés megvitatásra vonatkozó palesztin kérelmet. Elmondta: korábban ő is szerette volna az ENSZ fórumára beterjeszteni a jelentést, de közben azt látta, hogy egyesek igyekeznek kigyomlálni belőle a lényeget, s a jelenlegi helyzetben a palesztinok nem sokat értek volna el a dokumentum megvitatásával. Ezért gondolta jobbnak azt, hogy ne most, hanem az ENSZ Emberi Jogok Tanácsának következő, fél év múlva tartandó ülésére nyújtsák be a jelentést.
Mahmúd Abbász vasárnap este Rámalláhban a fentebb leírt magyarázkodásai ellenére mégiscsak bejelentette (miután általános népharag tört ki ellene a palesztinok körében – a szerk.), hogy kéri a Goldstone-jelentés mielőbbi megvitatását az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa fórumán, valamint kezdeményezi a Biztonsági Tanács összehívását, mert „mindent meg kell tenni azért, hogy bíróság elé állítsák a gyermekeink és asszonyaink ellen irányult bűncselekmények elkövetőit.”
Erre mondják arabul: Szabáh el-Héjr! - Jó reggelt kívánok!
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info






