Szudánban etnikai tisztogatást is elkövetett más háborús bűnök mellett az észak hadsereg az Észak- és Dél határán fekvő, vitatott hovatartozású Abyei város térségében – közölte vasárnap műholdas felvételek alapján egy jogvédő szervezet.
Az észak-szudáni hadsereg a város civil épületeinek mintegy harmadát felégette, és aránytalanul nagy katonai erőt vetett be, tekintet nélkül arra, hogy lakosok is voltak ott. „A műholdas és földi forrásoktól származó összes bizonyíték arra utal, hogy államilag támogatott etnikai tisztogatást hajtottak végre Abyei régió nagy részében” – olvasható a Satellite Sentinel Project (SSP) közleményében. A szervezet hozzátette, hogy a bizonyítékokat elküldik a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) és az ENSZ Biztonsági Tanácsának.
Az SSP-t éppen azért hozta létre tavaly George Clooney amerikai filmszínész, hogy megpróbálja megakadályozni a szudáni polgárháború kiújulását. Az ICC 2008-ban vádat emelt Omár el-Besír szudáni elnök ellen háborús bűntettek miatt, amelyeket a kormány hadserege követett el az ország nyugati, Dárfúr nevű régiójában. Az ICC egy évvel később letartóztatási parancsot adott ki ellene. A Dél- és Észak-Szudán határán fekvő Abyei tartomány azonos nevű városát május 21-én szállták meg az északi erők, megsértve ezzel az ország északi és déli része között dúló polgárháborút 2005-ben lezáró békeszerződést. Ennek értelmében ugyanis a terület biztonságát közösen kell garantálni a déli országrész nemzeti hadseregévé előlépett, korábban lázadónak számító Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) katonáival és az ENSZ UNMIS nevű missziójával. A támadásban a délieket elűzték, és aknatámadás érte az UNMIS ottani épületegyüttesét is.
Az SSP műholdfelvételekre hivatkozva már szerdán közölte, hogy az északiak hadműveletükben páncélozott járművekkel és helikopterekkel pusztítottak el falvakat, amivel a szervezet szerint háborús és emberiesség elleni bűntetteket követtek el. Az északiak bevonulása miatt a városból és környékéről legalább 39 ezer lakos menekült el délre.
Ezeknek az embereknek nagy szükségük van humanitárius segélyre, amelynek eljuttatása hozzájuk folyamatban van – közölte vasárnap az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA). Az OCHA szerint az északi hadsereg abyei hadműveletében kifosztotta az UNMIS helyi raktárait, és elvitt 800 tonnányi élelmet, illetve felszerelést. A fosztogatásban részt vettek a miszeríja arab nomád törzs tagjai is – tette hozzá a szakosított szervezet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szudánban járó küldöttsége napokkal ezelőtt kiadott közleményében mind az északi, mind a déli felet felelőssé tette a harci cselekményekért. A déliek megtámadták az északi katonaság konvoját, majd az északiak válaszul elfoglalták Abyeit – összegezte a történteket az ENSZ.
A szudáni kormánypárt (Nemzeti Kongresszus Párt) egyik illetékese azóta már, pénteken bejelentette, hogy készek tárgyalni Abyeiről. Szombaton Addisz-Abebában találkoztak az északi és a déli hadsereg vezetői – közölte vasárnap egy meg nem nevezett forrás, amely az északiak biztonsági szolgálatához áll közel. A felek állítólag hatféle rendezési tervről tárgyaltak. Ezeket a javaslatokat Thabo Mbeki, az Afrikai Unió megbízottja, volt dél-afrikai elnök készítette. A találkozóról szóló információt egyelőre semmilyen más forrás nem erősítette meg.
Szudán déli részének többnyire keresztény hitű lakosai januárban népszavazáson döntöttek arról, hogy országrészük szakadjon el a muzulmán északi résztől, és alkosson önálló államot. A szétválás hivatalosan július 9-én lesz, de Abyei státusa tisztázatlan, mivel választójogi viták miatt a népszavazást ott nem tartották meg. A szudáni kormány úgy döntött, hogy az ENSZ-nek a szétválás napján meg kell szüntetnie az UNMIS északi tevékenységét – jelentette be vasárnap egy hivatalos forrás, akit a Suna hírügynökség idézett. Erre reagálva az ENSZ szóvivője kijelentette: csak a Biztonsági Tanácsra tartozik, hogy mikor melyik misszióját számolja fel. Az UNMIS-nak mintegy 10 ezer katonája és ezer polgári alkalmazottja tevékenykedik Szudánban a 2005-ös békekötés óta, de zömük az ország déli részén teljesít szolgálatot. Az ENSZ-nek Dárfúrban van egy másik, mintegy 23 ezer fős missziója is, az UNAMID.
(MTI)