Jelentősen nőtt a munkahelyi szabálytalanságok aránya tavaly. A cégek csaknem 80 százalékánál találtak valamilyen kivetnivalót a munkaügyisek, akik összesen 20 milliós bírságot szabtak ki.
A munkabérrel kapcsolatban mulasztottak a leggyakrabban a cégek, sokan késve vagy egyáltalán nem fizették ki a bérpótlékot, illetve a bérkompenzációt – mondta el a Krónikának Gedeon András, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferense.
Az NMH munkatársa hozzátette: a második legnagyobb problémát a munkaidővel kapcsolatos szabályok megszegése, és a munkaidő-nyilvántartás szabálytalan vezetése jelentette. Előfordult, hogy átlépték a napi tizenkét órás munkaidőt egy-egy dolgozó esetében, „ami azért elég jelentős szabálytalanságnak számít”.
A csaknem húszezer céget érintő vizsgálatból kiderült, hogy nőtt a bejelentés nélkül dolgozók száma tavaly. „A bejelentés, illetve szerződés nélküli foglalkoztatás az ellenőrzöttek körülbelül 11 százalékát érintette, a az összes jogsértéssel érintett munkavállaló közül” – hangzott el a Kossuth Rádió műsorában.
Gedeon András kiemelte, hogy a feldolgozóiparban és a kereskedelemben tapasztalták a legtöbb szabálytalanságot, ugyanakkor javult a munkavédelem és kevesebb munkahelyi baleset történt 2012-ben.
(Kossuth Rádió)