Jó döntésnek tartja a magyarországi befektetést a Mercedes-Benz Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Frank Klein szerint a javuló gazdasági környezet vonzza a cégeket, és az autógyártók beszállítói is rájöttek, hogy érdemes Magyarországra jönniük. Az Estének exkluzív interjút adott Frank Klein.
„Nagyon örülök a kedvező gazdasági adatoknak. Jó látni, hogy a magyar gazdaság szépen nő és különösen azt, hogy az autóipar, vagyis mi a kecskeméti gyárunkkal hozzájárulunk ehhez a növekedéshez (…). Jó látni, hogy ez a befektetés itt Kecskeméten fontos szerepet játszik az ország életében” – ámította a nézőket Frank Klein. Mint kiemelte, mikor 2008-ban úgy döntöttek, hogy 800 millió eurót befektetnek a kecskeméti gyár felépítésébe, akkor Európa nehéz helyzetben volt, mind pénzügyi mind gazdasági szempontból. Éppen ezért szerinte példaképnek számít a kecskeméti Mercedes az autóipar számára, akik azóta már mernek befektetni Magyarországon. Ez pedig nagyon pozitív hatással van a magyar gazdaságra – tette hozzá.
"A kecskeméti Mercedesnek körülbelül háromezer dolgozója van, akik különböző előállítási területeken, két műszakban dolgoznak. Az alkalmazottak jelentős része magyar – több mint háromezer helyi dolgozója van a cégnek" - hangsúlyozta az igazgató.
„Először is nagyon büszke vagyok arra, hogy ezalatt a hosszú idő alatt minden kitűzött feladatunkat teljesíteni tudtuk. 800 millió euró befektetése, háromezer munkavállaló foglalkoztatása egy hatalmas projekt” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve: büszkeséggel tölti el, hogy látja a fiatal magyar munkaerőt, akik motiváltak és lelkiismeretesen végzik a munkájukat.
"Az autógyárak és ágazati beszállítók is felismerték, hogy Magyarországon érdemes befektetni" – húzta alá. „Ha több beszállítónk van, akkor mi is csökkenteni tudjuk az előállítási költségeket és ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Látni azt, hogy a gazdaság nő, látni azt, hogy egyre több cég és beszállító jön Magyarországra nagyon kedvező számunkra” – fogalmazott Klein.
Mint mondta, több tényező is befolyásolta a Mercedes-gyár sikerét. Az egyik legfontosabb tényező a képzés. „Rengeteg pénzt, körülbelül 20 millió eurót fektettünk bele a képzésekbe. Felépítettük a saját képzési központunkat is Kecskeméten és ez abban segít, hogy minden új dolgozónk a legjobb színvonalon tudjon dolgozni már a legelejétől” – emelte ki Frank Klein, aki második tényezőként a kormánytól, a hatóságoktól és a helyi önkormányzatoktól kapott támogatásokat hangsúlyozta. „Ez a csapatmunka segített nekünk abban, hogy már a kezdetektől sikeresek legyünk” – mondta a szakember.
Klein aláhúzta: létrehozták és kialakították német mintára a duális szakmunkás és főiskolai képzést, amelyben sok támogatást kaptak a magyar kormánytól, és - mint fogalmazott - „ez talán megváltoztatja a magyar gazdaságot hosszútávon”. Jelenleg 96 szakmunkás és 21 főiskolai tanulója vesz részt a programban – emelte ki.
Az igazgató elmondta: idén mintegy százezer gépjárművet fognak gyártani. „Jövőre is nagyon jók a kilátásaink, az autók, amelyeket gyártunk - a B kategória és a CLA is - nagyon sikeres a piacon. Gyönyörű autó a CLA, a világon mindenhova eladunk, Amerikába, Japánba, Ausztráliába és ez számunkra nagyon biztató. 2014-re növelhetjük majd a gyártást” – hangsúlyozta, hozzátéve: nagyon pozitív jövőt lát Magyarországon.
„Látom, hogy újabb és újabb befektetések, beruházások jönnek hónapról hónapra. Szerintem ez még csak a folyamatos fejlődés kezdete Magyarországon” – zárta a pr-interjút Frank Klein.
(Az Este nyomán)
Kapcsolódó: