Egyfajta újévi ajándékot kínálna a Jobbik a devizahitelesek számára, mely ugyan csak részmegoldás, de segítséget nyújthatna a károsultaknak - jelentette be sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik politikusa.
A képviselő elmondta: azt tartanák korrekt és tisztességes üzenetnek a piac és a devizahitelezésben érintett bankok számára, ha az árfolyamgátas gyűjtőszámlákon lévő összeg teljes egészét lenyeletnék a minősített bűnöket elkövető pénzintézetekkel, hiszen ők részben a magyar gazdaság kiszáradásáért is felelősek.
A Jobbik álláspontja szerint a kormányzatot időhúzó politika jellemzi, mely jelen állás szerint a következő ciklusra is átnyúlik majd. Nemcsak azért, mert az alkotmánybíróság főtitkára kijelentette, hogy különféle jogértelmezésekre kell várni, hiszen a kormányzat közben a külföldre, Brüsszelre is vár. Z. Kárpát Dániel emlékeztetett: érdekes módon mindig van egy újabb és újabb határidő; tavaly például november 1-re vonatkozó ultimátumot kaptak a bankok, mondván, ha addig nem módosítják az ügyfelek javára a szerződéseket, akkor a kormányzat napok alatt egy jól irányzott törvényjavaslattal megoldja a problémakört és elszámoltatja a bankrendszert. Az eredmény ismeretes: zéró, nulla, semmi. Nemhogy nem történt semmi, hanem azzal, hogy a Kúriához utalták a felelősségi kör egy részét, a kormányzat lényegében magukra hagyta a devizahiteleseket - tette hozzá a politikus.
A képviselő a Jobbik javaslatára visszatérve elmondta: ha a gyűjtőszámlákon lévő milliárdokat visszacsoportosítanák a károsultak számára, azzal csökkentenék a bankok indokolatlan nyereséghányadát. Mindez nem oldaná meg a teljes problémakört, de Z. Kárpát Dániel vélekedése szerint a politikum dolga olyan klímát teremteni Magyarországon, melyben elképzelhető a tételes elszámoltatás a bankrendszer érintett tagjainak vezetőivel, és az állami felügyeleti szervek vezetőivel szemben. Z. Kárpát szerint ezzel ágyazhatunk meg a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának, majd pedig kártérítés foganatosításának.
A Jobbik úgy látja, hogy a jelenlegi kabinet nem elég eltökélt, hogy ebben a ciklusban a teljes problémakört megoldja, ezen elszántság hiánya pedig a teljes magyar gazdaság kivérzéséhez vezet, ezért a radikális párt haladéktalan megoldást sürget.
- Reméljük, hogy a kormány legalább ezt a javaslatot elfogadja, és a visszacsoportosítással megkönnyíti a károsultak későbbi dolgát, hiszen az árfolyamgát egy halasztott fizetési kötelezettséget jelent, mely ha néhány év múltán egyszerre szakad a piacra, akkor nagyon súlyos problémákat okozhat - mondta el a képviselő. A Jobbik a szennyező fizet elve alapján továbbra is azt szeretné, ha minden egyes indokolatlanul áthárított forintot azok fizetnének meg, akik okozták a helyzetet.
(Alfahír - jobbik.hu)