Komplett lakótelepet építettek Kínában egy megaberuházással, hogy ott sertéseket hizlaljanak. Az emeletes épületekből álló blokkban a tervek szerint évente akár 800 ezer disznó is születhet majd. A hatalmas telep létrehozásának célja a növekvő lakosság igényeinek kielégítése, de a koncentrált termelés komoly állat- és humánegészségügyi kockázatokat is jelenthet.
Zoom
Dél-Kína egyik hegységében valóságos lakótelepet építettek a sertések számára. Két darab hét emeletes épületben már most folyik az állattenyésztés, de tervezik további négy emeletes épület felhúzását is, amelyekből az egyik akár 13 emeletes is lehet. A „disznóvárost” kizárólag az állatok számára létesítették, a tervek szerint pedig a jövőben akár 30 ezer kocának is lakhelyet biztosíthat majd a lakótelep, ahol évi több mint 800 ezer malac születésére számítanak.
Az emeletes épületek előnye, hogy nemcsak energiát takarítanak meg, hanem további erőforrásokat is. A lakótelepet azért hozták létre, mert Kína szeretné korszerűsíteni gazdálkodási módszereit, illetve saját termelésből kielégíteni a növekvő lakosság hússzükségleteit.
Zoom
A hatalmas telep uganakkor aggodalomra ad okot a betegségekkel kapcsolatban annak ellenére, hogy több óvintézkedést is tettek. Az egyik ilyen, hogy próbálják megakadályozni a levegő áramlását az egyes szintek között. A helyszínen hulladéküzemre is szükség lesz, ahol elsősorban nagy mennyiségű sertéstrágyát kell majd megfelelően kezelniük.
(Agrárszektor - fotók: Euronews)