Feloszlatta rasszizmus elleni munkacsoportját a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA), mondván, az végrehajtotta minden feladatát, nincs már rá szükség.
„A rasszizmus problémája továbbra is égető a labdarúgásban, nagyon komoly és aktuális, amely folyamatos figyelmet igényelne. Személy szerint azt gondolom, hogy a munkacsoportnak nagyon sok munkája maradt – például a 2018-as oroszországi világbajnokság kapcsán. De nyilvánvaló, hogy a FIFA-nak más az álláspontja” – mondta a döntésről az ideiglenesen felállított csoport egyik tagjai, Osasu Obayiuwana.
Zoom
Osasu Obayiuwana
A szervezetet három évvel ezelőtt hívta életre az akkori FIFA-elnök, Sepp Blatter, élén az alelnök Jeffrey Webbel. 2015-ben azonban többek között Webbet is letartóztatták a szövetségben feltárt korrupciós ügyek miatt. A helyére épp egy évvel ezelőtt Constant Omarit, a kongói futballszövetség elnökét nevezték ki.
Zoom
Jeffrey Webb és Constant Omari
„Az ő vezetősége alatt egyetlen alkalommal sem ült össze a munkacsoport. Többször is írtam neki, azt tudakolva, mikor lesz végre tanácskozás, de még csak válaszra sem méltatott” – magyarázta Osasu Obayiuwana.
A FIFA annak ellenére eresztette szélnek a csoportot, hogy Gianni Infantino megválasztása előtt az egyik elnökaspiráns, Tokyo Sexwale, korábbi apartheidellenes aktivista is hangsúlyozta: ideiglenes szerveződés helyett állandóra lenne szükség, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a pályákon tapasztalt rasszizmus ellen.
Zoom
Tokyo Sexwale
Szeptember elején az Európai Labdarúgó-szövetség az orosz Rosztov stadionjának részleges lezárását rendelte el egy Bajnokok Ligája-mérkőzésre, a csapat drukkereinek csúnya rasszista megnyilvánulásai miatt.
(HVG nyomán)