Skócia úgy döntött, hogy nem térdel le a labdarúgó Európa-bajnokság során, de továbbra is kiáll a rasszizmus ellen – írja a Guardian nyomán a Mandiner. Amint arról korábban beszámoltunk, a magyar válogatott tagjai nem térdelnek le az Eb-meccsek előtt.
Az alapvetően az ex-NFL-es Colin Kaepernicktől induló tiltakozási forma tavaly, George Floyd meggyilkolása után megerősödő Black Lives Matter mozgalommal együtt tört be a labdarúgásba is, az angol bajnokság nemrég véget ért szezonjában például minden meccs a játékosok és a bírók közös térdelésével indult. Lehet tudni azt is, hogy az angol válogatott tagjai le fognak majd térdelni a meccsek előtt,
bár az otthon játszott felkészülési mérkőzések előtt a brit stadionokban akadtak nézők, akiknek ez nem tetszett.
Andy Robertson, a skót nemzeti együttes csapatkapitánya hangsúlyozta, hogy Skócia elkötelezettsége a megkülönböztetés felszámolása iránt semmilyen módon nem csökkent.
"Fontos, hogy továbbra is foglalkozzunk a rasszizmus kérdésével, és felhívjuk a figyelmet az emberek gondolkodásmódjának és viselkedésének megváltoztatásának szükségességére” – mondta a Liverpool balhátvédje.