1944 karácsonyán a magyar főváros elfoglalására készülő szovjet csapatok körülzárták Budapestet. Az ostromgyűrűben rekedt egy fiatal diákokból álló különleges alakulat, az Egyetemi rohamzászlóalj is, amelyet elsősorban a Budapesti Műszaki Egyetem diákjaiból, illetve a Budapesten tanuló jog- és orvostanhallgatókból toboroztak.
Az Egyetemi rohamzászlóalj diák katonái a 8. SS Florian Geyer lovashadosztály egyik ezredének állásai közé ékelődve a Rózsadombon húzódó frontvonal mentén próbálták meg feltartóztatni a Vörös Hadsereg egységeit. Nem kevés sikerrel… A hetekig elhúzódó súlyos harcok során több mint száz magyar egyetemista halt hősi halált. Az ő emlékezetükre készült ez a könyv.
Nekünk hinnünk kell, hogy azok az egyetemi hallgatók, akik a II. világháborúban az egyetemi rohamzászlóalj katonájaként életüket áldozták a hazájukért, hősi halálukkal örökre beírták nevüket a magyar történelembe!
Az ő emlékezetükre készült ez a könyv.

A kötetben foglaltak az alábbi tartalomjegyzék szerint követhetők nyomon:
Előszó
Bevezetés
• Budapest 1944 őszén;
• Szervezés, megalakulás;
• A zászlóalj kiképzése;
• Sipeki-Balás Lajos;
• Budapest körül a gyűrű bezárul;
• Az ostromgyűrűben;
• A Miko-Bondor féle provokációs akció története;
• Fejezetek az egyetemi rohamzászlóalj életéből;
• Az utolsó napok;
• A kitörés;
• Visszaemlékezések;
• Az egyetemi rohamzászlóalj történetéhez kapcsolódó képek és dokumentumok;
• Az egyetemi rohamzászlóalj történetéhez kapcsolódó fontosabb helyszínek ma;
• Budapest, 1944/45 - Budapest, 1999.;
Epilógus
AZ I. Egyetemi rohamzászlóalj hősi halottainak névsora
Aki portálunkról rendeli a könyvet az egyetemistakostromgyuruben@gmail.com címről utánvéttel, 20% kedvezményt kap, így számára mindössze 2400 forintba (+ postaköltség) kerül a kiadvány.