Auschwitz nélkül nincs német identitás, emlékének megőrzése ezért Németország valamennyi polgárának közös ügye, származástól függetlenül - mondta a német államfő kedden a berlini Bundestagban, a törvényhozás alsóházában az auschwitz-birkenaui munkatábor "felszabadításának" 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen.
Zoom
A "német" államfő életének tekintélyes része holokausztozásból és zsidóseggnyalásból áll, ezek fénypontjaival illusztráljuk ezt a hírt
Joachim Gauck beszédében hangsúlyozta, hogy "Auschwitz, a holokauszt, a náci rémtettek Németország történelméhez tartoznak, és ezzel mindenkinek szembe kell néznie, aki Németországban él, és tanulnia kell belőle".
Zoom
A "holokauszt mint emberiség elleni bűncselekmény - ez a megközelítés érvényes a bevándorlók számára is, akik nem vagy még nem érzik magukat németnek" - mondta a szövetségi elnök. Ez nem mindig könnyű, nem mindig természetes, hiszen vannak, akik olyan országból érkeznek, ahol bevett az antiszemitizmus és az Izrael elleni gyűlölet - tette hozzá Joachim Gauck.
Zoom
Amikor ezek a hatások megmutatkoznak és befolyásolják az aktuális események, folyamatok értelmezését, "rendületlenül törekednünk kell a történelmi igazság átadására és társadalmunk értékeinek elfogadtatására" - hangoztatta a német államfő.
Zoom
Hozzátette, hogy "a holokauszt emlékének megőrzésére vonatkozó erkölcsi kötelesség a jövőre irányuló feladatot is jelent", mert "csak ott fejlődhet ki az a közösség, amelyben mindannyian élni szeretnénk, ahol az emberek tisztelik a másik méltóságát, és szolidaritást vállalnak egymással".
Zoom
Mindazoknak, akik "Németországot a hazájuknak tartják, közös felelőssége, hogy milyen úton halad az országunk" - mondta Joachim Gauck.
Zoom
Egy bevándorlótól kapott levélből idézve hozzátette: "nincsenek német őseim, de lesznek német leszármazottaim, akik engem vonnak majd felelősségre, ha igazságtalanság és embertelenség történik a mi földünkön".
Zoom
A "holokauszt feldolgozásáról" szólva rámutatott, hogy az egykori Nyugat-Németország társadalma "nagyon nehezen és lassan birkózott meg a múlttal", az egykori NDK-ban pedig teljes mértékben elmaradt "a kritikus önvizsgálat".
Zoom
Nyugat-Németország és az újraegyesített Németország azonban idővel "történelmi elbeszélésének központi elemévé tette a szembenézést a múlt bűneivel", ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Németország "hiteles partner" lehessen az emberek és népek békén és egyenjogúságon alapuló együttélését célzó erőfeszítésekben, még "a holokauszt sok áldozata", illetve leszármazottaik számára is - tette hozzá.
Zoom
A "náci múlt feldolgozásának" köszönhető, hogy a kilencvenes években ismét gyarapodni kezdett a zsidó közösség, Simon Peresz volt izraeli államfő pedig a Bundestagban hazája és Németország egyedülálló barátságáról mondott beszédet.
Zoom
"A múlttal való szembenézés nélkül nem kaphattuk volna meg ezt az ajándékot" - mondta Joachim Gauck az emlékülésen, amelyen a parlamenti képviselők és a kormány tagjai mellett részt vett valamennyi német közjogi méltóság, a vendégek sorában pedig ott volt számos "holokauszt-túlélő", köztük Fahidi Éva, akit 1944-ben Debrecenből vittek Auschwitzba, ahol állítása szerint "meggyilkolták 49 rokonát, köztük legközelebbi hozzátartozóit".
Zoom
A németeknek elegük van a folyamatos holokausztozásból
A tábor "felszabadításának" évfordulója alkalmából Németország számos településén tartanak megemlékezéseket a "holokausztról". Ugyanakkor egy felmérés szerint, amely az évfordulóra jelent meg, a németek 81 százaléka úgy véli, eljött az ideje annak, hogy az ország a múltban történt "zsidóüldözés" helyett a jelenkor problémáival foglalkozzon.
A Bertelsmann Alapítvány reprezentatív felmérésében megkérdezettek 58 százaléka szerint végleg le kell zárni a múltat, vagyis nem kell többet foglalkozni a "holokauszttal", 66 százalék pedig egyetért azzal az állítással, hogy "idegesít, hogy még ma is a németek szemére vetik a zsidók ellen elkövetett bűncselekményeket".
A Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZdJ) persze fenntartaná a holoterrort: iránymutatásuk szerint az iskolai nevelésben az eddiginél jobban kell fejleszteni a "holokauszt emlékezetének kultúráját", az ismeretek átadása mellett törekedni kell "a német történelem legsötétebb fejezete iránti érzelmi viszonyulás kialakítására is". Ezért érdemes volna bevezetni, hogy a kilencedik évfolyamtól minden osztálynak legalább egyszer kötelező ellátogatni valamelyik egykori koncentrációs táborba - javasolja a zsidó közösségeket összefogó szervezet.
(MTI nyomán)