Kilencvenöt éves korában meghalt Krakkóban Jozef Paczynski, az auschwitzi munkatábor egykori foglya, Rudolf Hössnek, a láger parancsnokának borbélya - jelentette hétfőn a PAP lengyel hírügynökség. Az idős férfit vasárnap érte a halál.
Paczynski, a 121-es számú fogoly az Auschwitz felszabadításának 70. évfordulóján, 2015 januárjában tartott megemlékezésen azt mondta, még ma is csukott szemmel le tudná vágni Höss haját.
Zoom
Jozef Paczynski
Az 1940 júniusában a lengyel politikai foglyok első szállítmányával érkező férfi nem tudta, miért őt választotta Höss: "Nyolc-tíz varsói hivatásos fodrász is volt köztünk, és Höss nekem, a gyakornoknak parancsolta meg, hogy vágjam le a haját" - mesélte a túlélő az AFP-nek a megemlékezésen.
"Remegett a kezem, ám a parancs az parancs, el kellett végeznem a munkát. A frizura egyszerű, németes volt. A szerszámaim rendben voltak, a kollégáim jól megélezték a borotvámat" - mondta Paczynski.
Arra a kérdésre, hogy nem jutott-e eszébe a borotvával megölni Hösst, azt válaszolta, nem volt bolond, tisztában volt a következményekkel: "Ha elvágtam volna a torkát, a tábor foglyainak felét kivégezték volna".
Hösst a háború után halálra ítélték, 1947-ben felakasztották a Lengyelország déli részén felállított egykori koncentrációs tábor területén, ahol 1940 és 1945 között - a jelenleg érvényben lévő holodogmatika tanítása szerint - több mint 1,1 millió embert gyilkoltak meg. Persze ez a szám korábban volt már 4 millió is.
Paczynski a háború után mérnöki tanulmányokat folytatott, tanár lett. Nyugdíjba vonulása után élete végéig Krakkóban élt.
(MTI nyomán)