Miután sem a megfélemlítés, sem a börtönnel fenyegetés, sem a médiában, sem az iskolákban zajló agymosás révén nem sikerült elhallgattatni a holokauszt valóságos történetét feltárni igyekvő „tagadókat”, Hollywood is csatasorba lép korunk „veszedelmes eretneksége” ellen.

David Irving "holokauszttagadó"
Hollywoodban film készül a Lipstadt-Irving-perről. David Irving, a hivatalos körökből lankadatlan igazságkeresése miatt kirekesztett brit történész 1998-ban nyújtott be keresetet az egyik vezető holokausztkutató, Deborah Lipstadt ellen. Irving azért perelte be Lipstadtot, mert ez utóbbi egy 1993-ban megjelent, A Holokauszt tagadása: erősödő erejű támadás az igazság és az emlékezet ellen című könyvében „hamisítónak”, „holokauszttagadónak” és „hazugnak” minősítette őt. A 2000-ben lezajlott per során a függetlennek aligha nevezhető brit bíróság elismerte ugyan, hogy Irving „roppant alapos levéltári kutatásokat végzett”, ugyanakkor „rasszistának”, „antiszemitának” és „holokauszttagadónak” lett bélyegezve, aki „szándékosan félreértelmezte és manipulálta a történelmi dokumentumokat”. Irvinget jelentős összegű pénzbüntetésre ítélték, melynek következtében súlyos anyagi helyzetbe került.

Deborah Lipstadt hivatásos holotörténész
A film „A tagadás” címet viseli. Lipstadtot a kétszeres Oscar-díjas színésznő, Hilary Swank alakítja majd. Védőjének szerepben pedig Tom Wilkinson láthatjuk. Hogy kire osztják ki a „főgonosz”, vagyis David Irving szerepét, azt egyelőre nem lehet tudni. (Habár a Guardian úgy tudja, hogy Tom Wilkinson alakítja David Irvinget. A Times of Israel azonban másképp értesült.) A forgatókönyv írója a brit David Hare lesz, aki munkája során Deborah Lipstadtnak a perről készült, nyilván nagyon elfogulatlan és pártatlan beszámolójára támaszkodott, melynek címe: „Történelem a törvényszéken: egy napom a bíróság előtt egy holokauszttagadóval”. Természetesen még csak szóba sem kerül, hogy a film készítői a másik oldal álláspontját is figyelembe vegyék.
Zoom
Tom Wilkinson és Hilary Swank
Az atlantai Emory Egyetemen oktató Deborah Lipstadt a The Times of Israel című lapnak nyilatkozva elmondta: a film előkészületei során számtalan alkalommal kérték ki a véleményét. „Nagyon elégedett vagyok Hilary Swank kiválasztásával. Úgy gondolom, ő egy kiváló színész… David Hare pedig a világ egyik vezető forgatókönyvírója” – áradozott Lipstadt. De persze meg sem fordul a magát nyilván nagyon „demokratikusnak” és „toleránsnak” gondoló, tekintélyesnek mondott holokausztkutató fejében, hogy egy ilyesfajta filmben bizony illene a másik oldal álláspontját is figyelembe venni, vagy legalább meghallgatni. Természetesen a „pártatlan” médiumok sem fárasztják magukat azzal, hogy a filmről, illetve a 15 évvel ezelőtt lezajlott perről kikérjék David Irving vagy más revizionista kutató véleményét.

Irving harcolt igazáért, de őt ítélték el
Deborah Lipstadt tehát elégedett: „David Hare mesteri munkát végzett. A bíróság pedig leszögezte, hogy Irving egy antiszemita, rasszista és tagadó. Mi többet mondhatnánk? Az egész dolog nagyszerű, és ami a legfontosabb, azt remélem, hogy a film fokozza a tagadók ellni erőfeszítések hatékonyságát” – örvendezett Lipstadt. És joggal, hiszen, Hollywood valóban óriási mértékben képes befolyásolni a közvéleményt. Ugyanakkor az öröm korai lehet. Ugyanis a Lipstadt-Irving-per során számtalan alkalommal kerültek kínos helyzetbe a holokausztiparosok. Aki veszi a fáradságot, és a per valóságos lefolyását és mindkét oldal érveit áttanulmányozza, annak fejében számos, manapság eretneknek számító kérdés fogalmazódhat meg.
A per lefolyásának és következményeinek revizionista értelmezése itt és itt található.
Perge Ottó - Times of Israel nyomán
Kapcsolódó: