Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a "holokausztról" a pedagógusok a jövőben - közölte a Miniszterelnökség "kiemelt társadalmi ügyekért" (lásd holokamuipar) felelős helyettes államtitkára a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése után szerdán Budapesten.
Zoom
Latorcai Csaba holokausztipari és zsidóseggnyalási helyettes államtitkár (b) - korábbi fénykép
A zsidók szabják meg, mit tanulnak gyermekeink az iskolában
Latorcai Csaba újságíróknak elmondta: az egyeztetésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ismertette a "holokauszt és a zsidóság megjelenítését" a köznevelési tananyagban. Elmondása szerint "régóta gyümölcsöző a kapcsolat a zsidó közösség és a minisztérium között", hiszen a zsidó közösségek által létrehozott munkacsoporttal közösen alakították ki az Emmi szakemberei a Nemzeti Alaptanterv vonatkozó részeit, illetve a tankönyvfejlesztésben is részt vett a munkacsoport.
A bevándorlóktól kaphatják meg azt, amivel minket vádolnak
A megbeszélésen áttekintették a magyarországi zsidó közösség biztonsági helyzetét. A Belügyminisztérium arról tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit, hogy Nyugat-Európától eltérően Magyarországon nem fokozódott a zsidó közösségre leselkedő veszély, ugyanakkor az a migrációs helyzet, amibe Magyarország került, érintheti a magyarországi zsidóságot - tette hozzá Latorcai Csaba. Ezért az elmúlt hónapokban intézményes együttműködést alakítottak ki az érintett hatóságok, szervezetek, a Belügyminisztérium és a magyarországi zsidó közösségek vezetői között - tette hozzá Latorcai Csaba.
Nem csak a zsinagógáikat, a temetőiket is mi újítjuk fel - erre van pénz bőven
A kerekasztalon tárgyaltak az elhagyott zsidó temetők rekonstrukciójára vonatkozó kormányzati elképzelésekről. Latorcai Csaba elmondása szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "ígéretet tett arra, hogy a kormány soron következő ülésén megtárgyalja az ehhez szükséges források biztosításáról szóló előterjesztést", és a nyílt pályázati folyamat részleteit.
"Hóman nem olyan példakép, akinek szobrot kellene állítani"
Újságírói kérdésre válaszolva beszélt Latorcai Csaba Hóman Bálint Székesfehérvárra tervezett szobráról. Hangsúlyozta, hogy a szoborállítást civilek kezdeményezték, az Igazságügyi Minisztérium adott ugyan rá támogatást, de kormányzati döntés nem volt mögötte.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a megbeszélésen mind Lázár János, mind Balog Zoltán - tolmácsolva a kormány valamennyi tagjának az álláspontját - kijelentette, hogy nem tekintik Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy Hóman Bálint személyének megítélése nem politikai, hanem történettudományi kérdés, így a kormány fontosnak tartaná, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon Hóman Bálint történelmi és közéleti tevékenységével kapcsolatban.
Maradéktalanul elégedett a Mazsihisz - de kivétel nélkül minden követelésüknek teljesülnie kell
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke erre reagálva úgy fogalmazott: "megértettük, amit a két miniszter mondott, és azt is megértjük, hogy nem a kormány kezdeményezte ezt a szobrot, mégis úgy gondoljuk, hogy a kormánynak valamilyen módon, ha nem is formálisan, de felelőssége, hogy Magyarországon egy ilyen embernek ne legyen szobra". Hozzátette: változatlanul ezt kérik a kormánytól.
A megbeszélést értékelve Heisler András kiemelte, hogy "maradéktalanul elégedettek" a kormánynak a temetők a karbantartására, felújítására készített "nagy ívű" tervével, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a zsidó szervezetek korábbi javaslatait is.
(Kuruc.info - MTI korrigálva)