Velős véleményt fogalmazott meg az MSZP volt szóvivője a Facebookon. Török Zsolt Braun Róbertet, az összefogás ötletét adó Konrád Györgyöt és "társaikat" nevezte meg felelősnek abban, hogy a Fidesz másodszor is kétharmados többséget szerzett a parlamentben és abban, hogy a Jobbik is a Házban ülhet.

Még a végén jobbról fogja előzni a Jobbikot
Az MSZP volt szóvivője, Török Zsolt bátran használja a Facebookot, de valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy egy simának tűnő, kedd hajnali bejegyzése, miszerint "csak az éjszakák ne lennének", szépen átfordul egy olyan kommentrengetegbe, melyben elmondja a véleményét a baloldali összefogásról és annak sikertelenségéről.
Az egyik hozzászóló ugyanis Braun Róbert szocialista politikust hallgatta, és nem értette, hogy egy héttel a választások után hogy tudja "ilyen magabiztosan" megítélni az MSZP-t és annak vezetését.
"Braun és társai a párton belül, Konrád György és társai azon kívül rendelkeznek sok jó tanáccsal, ötlettel. Csak már nem nagyon van több liba, hiába lenne még pár ötletük" – válaszolta Török Zsolt egy ismert zsidó viccre utalva. Azt is írta: "akik nekünk tanácsokat adtak, és erőszakosan erőltették az összefogást, azok sok kárt okoztak már".
"Szerintem ők hozták el eddig 2 alkalommal a Fidesz 2/3-át és a nácikat a parlamentbe. Vonuljanak vissza! Elég volt már Konrád Györgyből, aki nagyon okos és nagyon tisztelem, csak elment mellette a világ. És tudomásul kell venni, hogy a nagykörúton kívül is élnek emberek. Sőt, vidéken is! Én meg inkább azt a 9,5 milliót képviselném és nem ezt a szűk kört. Volt nekik is pártjuk: azt is szétverték. A miénket hagyják már békén!!!" – fogalmazott indulatosan az MSZP volt szóvivője, aki szerint az egyéni körzetekben való koordinált indulás elfogadható lett volna.
"Konrád és társai jó tanácsokat adnak, csak eddig egy se jött be. A választások előtt is adtak ötletet Imre Czinege, de az se jött be. Az SZDSZ-t már felszámolták, de minket hagyjanak már békén. Ez az én véleményem" – tette hozzá.
A beszélgetésbe végül Schiffer András, az LMP társelnöke is jónak látta beleszólni egy szimpla "jó reggelttel".
(HVG nyomán)